Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Országgyűlésnek biztosítani kell, hogy az adózók az „egyházi” egy százalékáról rendelkezésük során valamennyi vallási közösség közül választhassanak – döntött az Alkotmánybíróság.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszában azt kifogásolta, hogy a 2012. évi befizetett személyi jövedelemadója „egyházi” 1%-áról rendelkező nyilatkozatát a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) érvénytelennek nyilvánította, mivel a rendelkező nyilatkozatában olyan szervezetet jelölt meg kezdeményezettként, aki nem minősült (az akkor hatályos jogszabályok szerint) elismert egyháznak, és így technikai számmal sem rendelkezett. Az eljáró bíróságok a NAV döntését helybenhagyták.
[htmlbox Változásfigyeltetés]Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panaszban támadott ítéleteket, illetve határozatokat az érintett bíróságok és a NAV a hatályos jogszabályok figyelembevételével hozták meg, amelyek alapján a személyi jövedelemadó „egyházi” 1%-ának kedvezményezetti körébe az indítványozó által megjelölt hitközség nem tartozik bele. A jogalkotó ugyanis csak a bevett egyházak számára tette lehetővé a kedvezményezetté válást. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.
A testület ugyanakkor hivatalból eljárva észlelte, hogy a különböző vallási közösségek tagjai, azaz a hívők (a személyi jövedelemadó tekintetében adózók) vonatkozásában diszkriminatív helyzet jött létre. Az államot egyfelől széles mérlegelési lehetőség illeti meg a vallási közösségeknek nyújtható anyagi, pénzügyi támogatások, kedvezmények és mentességek területén, és a különböző vallási közösségek – a hatályos szabályozás szerint bevett egyházak és vallási tevékenységet végző szervezetek – eltérő jogokat élvezhetnek. Másfelől azonban a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jog tekintetében a különböző vallási közösségek tagjai között nem tehető különbség: minden vallási közösség valamennyi tagját megilleti a vallásszabadság joga.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem indokolható az olyan megkülönböztetés, ami által a bevett egyházak tagjai jövedelemadójuk 1%-át egyházuk számára felajánlhatják, a vallási tevékenységet végző szervezetek tagjai azonban nem élhetnek e lehetőséggel. Ebben a tekintetben ugyanis a hívők (adózók) összessége és egyéni jogaik egyezősége alapján a bevett egyházaknak és a vallási tevékenységet végző szervezeteknek egységes szabályozás alá kell tartozniuk
A határozathoz dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleményt, dr. Pokol Béla és dr. Stumpf István alkotmánybírók párhuzamos indokolást csatoltak.
Az indítvány és az ügy adatlapja elérhető ezen a linken, Alkotmánybíróság határozatának teljes szövege ezen a linken érhető el.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!