Adócsalással vádolnak hét cégvezetőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt hét cégvezető ellen az állami költségvetést több tízmillió forinttal megkárosító, fiktív munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos adó- és járulékcsalások miatt a Heves Megyei Főügyészség – közölte a szervezet vezetője szerdán az MTI-vel.


Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatása szerint a cégek kiterjedt bűnszervezetet alkottak, amelynek résztvevőivel szemben már több büntetőeljárás is lezajlott, az alapügy tárgyalása első fokon jelenleg is tart az Egri Törvényszéken. Az újabb vádemelés olyan – beismerésben lévő – gyanúsítottakat érint, akik valamennyien éltek a tárgyalásról történő lemondás jogával – tette hozzá.

Felidézte: az ügy elsőrendű vádlottja, egy miskolci székhelyű kft. ügyvezetője 2012-ben és 2013-ban kötött színlelt munkaerő-kölcsönzési megállapodásokat ugyancsak fiktív vállalkozások képviselőivel. Utóbbi cégeket más ügyben már ugyancsak bíróság előtt álló emberek azért hozták létre, hogy a velük együttműködő társaságok jogellenesen csökkenteni tudják az adó- és járulékfizetési kötelezettségeiket.

[htmlbox BDT]

 

A főügyész jelezte, azzal, hogy az elsőrendű vádlott a dolgozóit kölcsönzött munkavállalóként tüntette fel, elmulasztotta a vállalatát terhelő adók, járulékok bevallását és valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be, két év alatt több mint egymillió forint hiányt okozott a központi költségvetésnek.

Szalóki Zoltán hozzátette, az ügyvezető más cégtulajdonosokat is rávett arra, hogy példáját követve kössenek színlelt munkavállalói szerződéseket az erre szakosodott bűnszervezet tagjaival, ezzel újabb 20 millió forintos vagyoni hátrányt okozva a magyar államnak. A másod-, a harmad-, a negyed-, az ötöd-, a hatod- és a hetedrendű vádlott hasonló cselekményei további 13,5 millió forintot meghaladó hiányt okoztak a központi bevételekben.

Az ügyészség a jellemzően Heves és Borsod megyei cégek vezetőit és segítőiket – részben mint felbujtókat, illetve bűnsegédeket, egy kivételtől eltekintve – a többi közt nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, emellett hamis magánokirat folytatólagosan elkövetett felhasználásának vétségével vádolja.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.