Ál-gázszerelőkkel szemben emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Dunakeszi Járási Ügyészség két férfival szemben, aki magát gázszerelőnek kiadva 151 idős embertől csalt ki pénzt – közölte Szabó Ferenc Pest megyei főügyész hétfőn.

A közlemény szerint a bűnügy vádlottja két miskolci férfi. Apa és fia 2017 januárja és 2018 áprilisa között tévesztett meg embereket. Jellegzetes formaruhában, nyakukban arcképes igazolvánnyal kopogtattak a lakások ajtaján, azt állították, hogy a gázkészülékeket kell ellenőrizniük. Miután a sértettek beengedték őket, felületesen szemrevételezték a berendezéseket, majd felsorolták a lakóknak azokat az alkatrészeket, amelyeket egy törvényi előírás szerint haladéktalanul le kell cserélni.

A vádirat szerint azt mondták, hogy ezt a munkát csak az ő cégük végezheti el, és szerződést is aláírattak a sértettekkel, majd az előleget azonnal készpénzben elkérték.

A két férfi Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken, valamint fővárosi kerületekben 151 embertől csalt ki 10 ezer forinttól 74 ezer forintig terjedő összeget előlegként vagy munkadíjként. A két férfinak gázszerelői szakképzettsége sem volt – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.