Bíróságok a digitális univerzumban: bemutatkozik a Digitális Bíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Korszakváltás és munkamódszer váltás zajlik a magyar bírósági szervezetben – emelte ki megnyitójában az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese a Bíróságok a digitális univerzumban című, háromnapos esemény első napján.

Dr. Gyarmathy Judit hangsúlyozta: a fejlesztésekkel egyrészt a bírósági munka megkönnyítése a cél, másrészt azonban a versenyképesség javítás, hiszen ebből a szempontból nem mindegy, milyen gyorsan jegyeznek be például egy céget a cégbíróságon, vagy milyen ütemben zajlanak a bírósági eljárások.

A program a bírósági digitalizáció történetének bemutatásával folytatódott. Dr. Lódi Petra, az Elektronikus Eljárások Főosztályának bírája az elektronikus hozzáférés kapcsán elmondta: míg 2011-ben csak a cég ügyekben volt elérhető az elektronikus kommunikáció, ma minden ügyszakban jelen van. A távmeghallgatással kapcsolatban elhangzott: 9 hónap alatt több mint 2 ezer távmeghallgatást végeztek a bírák, amely az idő és a költségmegtakarítást mellett biztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű.

Dr. Antal Veronika az Ítélkezést Támogató Rendszer fejlesztéseit mutatta be, hangsúlyozva: nem csak a bírósági szervezeten belül élhetnek az ügyfelek a fejlesztés előnyeivel. Az anonimizált határozatokhoz való egyszerű hozzáférés például egy egyetemi kutatás vagy egy adóhatósági eljárás során is nagy könnyebbséget jelenthet.

Dr. Kapitány Attila a KÖFOP projekt elemeit mutatta be. A modern, webes ügykezelési rendszerről szólva elmondta: a rendszernek komoly biztonsági háttere van, az ügy alapadatai mellett pedig lehetőséget nyújt például a pertartam kiszámolására, a befizetések lekérdezésére, de egyszerűbbé válik az ügykezelés akkor is, ha egy másik bíróságról kerül át az ügy.

Az előadásokat követően a program résztvevői élesben nézhettek meg egy távmeghallgatást. A Magyar Igazságügyi Akadémián kialakított tárgyalóteremből egy BV intézetet kapcsoltak, és bemutattak, hogyan zajlik egy ilyen kihallgatás. A résztvevők hallhattak azt is, hogy a büntetés végrehajtási intézetben eleve pozitív volt a rendszer fogadtatása, olyannyira, hogy folyamatos az igény a via videó alkalmazásának bővítésére, a meghallgatások pedig napi szinten jellemzőek.

Dr. Péter Zoltán az OBH főosztályvezető helyettese a bemutatón elmondta: az első hónapban 15 távmeghallgatás volt, mára egy hónap alatt az 500-at is meghaladja. A rendszer egyébként videokonferencia formájában távoktatásra is használható, erre is volt már példa.

Az esemény résztvevői a beszédleíró szoftver működését is megismerhették, a bemutatón kiderült: ki a gyorsabb, a gép vagy az ember.

A Bíróságok a digitális univerzumban című rendezvény első napján a hazai egyetemek és a NAV vezetői, képviselői vettek részt. A következő napokban többek között az ORFK, a Belügyminisztérium, a BVOP, a Miniszterelnökség és az ügyvédi kamara képviselői is megismerhetik a digitális bíróság fejlesztéseit – olvasható a birosag.hu-n.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.