Áldozatvédelem a büntetőeljárásban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemcsak jó bírónak, hanem jó embernek is kell lennünk.” – a bűncselekmények áldozatainak közelgő világnapja alkalmából az OBH dr. Joó Attilával, a Szegedi Ítélőtábla tanácselnökével beszélgetett.

Mit is jelent az „áldozatvédelem”? Mivel szemben kell óvni az említett személyeket? 

Az „áldozatvédelem” igen tág, nehezen körülírható fogalom. Szűkebb értelemben egyrészt azt jelenti, hogy a bűncselekmények sértettjei megfelelő tájékoztatásban, támogatásban és védelemben részesüljenek, illetve biztosított legyen számukra a büntetőeljárásban való hatékony részvétel. Tágabb értelemben azonban ide tartozik az bántalmazottak családtagjainak védelme is, hiszen adott esetben – a bűncselekmények jellegéből adódóan – elképzelhető, hogy ők szintén valamilyen sérelmet szenvedtek.
A hatóságoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a másodlagos viktimizáció elkerülésére is. Egy-egy ügynél ugyanis igen nagy a kockázata a másodlagos és az ismételt áldozattá válásnak és annak, hogy az érintett személyt, esetleg családtagjait az elkövető, illetve környezete részéről megfélemlítés, megtorlás éri.

Hogyan, milyen módszerekkel lehet biztosítani az áldozatok védelmét a büntetőeljárások során?

A büntetőeljárások adott pontjához képest a nyomozó hatóság, ügyészség, illetve a bíróság az áldozatsegítési és -védelmi, valamint büntetőeljárási jogok biztosítása révén tudják elősegíteni a sértettek védelmét. Ezek a jogok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hatóságok a bántalmazott személyes jellemzőinek figyelembevételével járjanak el. Ide kell érteni például a térítésmentes nyelvi segítséget, a mediációt, a lefoglalt dolgok kiadását és az áldozatok képmásának vagy személyes adatainak védelmét is. A gyakorlatban rendkívül fontos, hogy szükséges esetben az adott eljárási cselekményt, így például a kiskorú sértett kihallgatását az arra alkalmassá tett helyiségben végezzék el. Erre szolgálnak az elmúlt években a bíróságokon kialakított tanú-, illetve gyermekmeghallgató szobák.

Mi a bíróságok szerepe ebben? 

A bíróságok minden különleges bánásmódot igénylő személy esetén a fokozatosság, az egyéniesítés és a szükségesség-arányosság elve mentén kell, hogy meghatározzák az adott ügyben alkalmazandó kíméleti, védelmi jellegű eszközöket. Fontos hangsúlyozni a megfelelő tájékoztatás és az egyértelmű, közérthető megfogalmazás jelentőségét. Természetesen egy adott ügyben a különleges bánásmódot igénylő sértett védelme csak a törvényben meghatározottak szerint járhat a terhelti jogok korlátozásával. Azonban egyetlen esetben sem téveszthetjük szem elől, hogy a büntetőeljárás központi szereplője továbbra is a vádlott, akit minden körülmények között megillet az ártatlanság vélelme.

Van esetleg az áldozatoknak olyan csoportja, amelyben az érintettek fokozott védelemben részesülnek? 

A büntetőeljárás fokozott védelemben részesíti a 18. és a 14. életévüket be nem töltött személyeket, a nemi erkölcs és nemi élet szabadsága ellen elkövetett bűncselekmények sértettjeit, valamint a fogyatékkal élő, illetve annak minősülő tanúkat és sértetteket. Érdekesség, hogy bizonyos kíméleti és védelmi jellegű intézkedések alkalmazhatóak a speciális személyi jellemzőkkel bíró terheltek esetében is. A törvény az egyes intézkedések alkalmazását az utóbb említetteknél szintén életkorhoz vagy fogyatékossághoz köti.

Mi az eljárás, ha egy gyermek kerül ebbe a szerepbe?

Ilyen esetekben elengedhetetlen, hogy különös empátiát alkalmazzuk. Biztosítani kell, hogy a gyermek a büntetőeljárásban is gyermek maradhasson. Figyelembe kell venni a személyiségét, a speciális igényeit és szükségleteit. Ezáltal ugyanis elő tudjuk segíteni a helyes irányú fejlődését, a törvények iránti tiszteletét, valamint azt is, hogy – a bűncselekmény elkövetése miatt – a közte és környezete között kiéleződött helyzet ne súlyosbodjon tovább. Meggyőződésem szerint egy megfelelő „gyermekbarát” eljárással nemcsak a kiskorú áldozat lelki sérelmein enyhíthetünk, de bizalmát is elnyerhetjük, ezáltal pedig hatékonyabbá válhat a bántalmazott és a bíróság közötti együttműködés is a büntetőeljárás során.

Más bírói attitűd kell-e olyankor, amikor a bíróság sértettet, áldozatot hallgat ki? Mennyire megterhelő ez? Hogyan dolgozza fel maga a bíró?

Ha visszagondolok az eddigi bírói pályafutásomra, bennem nem feltétlenül a „nagy”, „mega” ügyek maradtak meg vagy azok, amelyeket kiemelt médiaérdeklődés kísért, hanem azok az eljárások, amelyek emberileg is megérintettek. Ezeknek az ügyeknek a specialitása sokszor az adott cselekmény jellegéből, a sértettek személyéből eredt. A bíró saját ügyeiben felelősséggel tartozik a gyermekkorú vagy éppen idős, fogyatékkal élő, esetleg más oknál fogva hátrányos helyzetű „sértettjeiért”. Következésképpen minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel és lehetséges emberi gesztussal biztosítania kell, hogy a vele szemben álló, egyébként is segítségre szoruló ember ne sérüljön tovább a büntetőeljárás során. Ekkor nemcsak jó bírónak, hanem jó embernek is kell lennünk. A lelki nehézségeken túl azonban szükséges arra is odafigyelnünk, hogy a vádlottak számára biztosítsuk a tisztességes eljáráshoz való jogot, tehát egyfajta egyensúlyt kell teremtenünk a terhelti és sértetti jogérvényesítés között. Ez sokszor embert próbáló feladat, de hivatásunk így teljes. Utána pedig a tárgyalótermet bezárjuk és megpróbáljuk ott hagyni azt, aminek ott kell maradnia.

(birosag.hu)

---