Alkotmányellenes a közigazgatási perrendtartási törvény


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság (AB) pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával.


Az AB az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek.

A parlamentben 2016. december 6-án megszavazott közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt az államfő nem írta alá és nem hirdette ki, hanem előzetes alkotmányossági kontrollt, alaptörvény-ellenesség és közjogi érvénytelenség megállapítását kérve az AB-hez fordult.

A közigazgatási bíráskodás a büntető és polgári bíráskodás mellett az igazságszolgáltatás harmadik nagy ága. A közigazgatási perekben az állampolgárok a különféle államigazgatási – például adóhatósági vagy önkormányzati – határozatok törvényességi felülvizsgálatát kérhetik a bíróságtól. Az ilyen eljárások rendjét jelenleg a polgári perrendtartás egyik fejezete szabályozza.

Az AB határozatában rögzítette: a jogalkotó célja az első magyar közigazgatási perrendtartási kódex megalkotása volt, mely áttekinthető rendben egy önálló törvénybe foglalja a közigazgatási perekre vonatkozó szabályokat, az európai jogi kultúrának megfelelően elválasztva azokat a polgári eljárásoktól. Az AB kiemelte, hogy jelen ügyben az indítvány keretei között maradva kizárólag a kódex közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit vizsgálta.

Az AB-határozat indoklása felidézi: a köztársasági elnök indítványában többek között kitért arra, hogy a kifogásolt törvény formailag ugyan nem módosítja a bíróságok szervezetéről szóló sarkalatos – csak kétharmados többséggel módosítható – törvénynek (Bszi) a bíróságokat felsoroló részét, valójában, tartalmilag azonban kiegészíti azt egy új bírósággal, amikor arról rendelkezik, hogy közigazgatási felsőbíróságként a Fővárosi Törvényszék jár el. Ilyen szabályozás pedig az Ab szerint is csak minősített többséggel fogadható el.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A határozat szerint nem annak van közjogi jelentősége, hogy az új elnevezés alatt már létező és a bírósági törvényben szabályozott bíróság jár el, hanem annak, hogy az egyszerű többséget igénylő törvények elfogadására irányadó eljárási rendben elfogadott törvény nem hozhat létre új, a bíróságok szervezetéről szóló törvényben adott szakaszában nem szereplő bíróságot. Az egyszerű többséget igénylő törvények elfogadására irányadó eljárási rendben elfogadott törvény nem a Fővárosi Törvényszék elnevezését változtatja meg, hanem egy, a bírósági törvényben adott szakaszában nem nevesített és nem is szabályozott bíróság, a közigazgatási felsőbíróság eljárására jogosítja fel a Fővárosi Törvényszéket. 

A köztársasági elnök indítványa hasonló érveléssel kérte az alkotmányellenesség megállapítását azért is, mert a vizsgált feles törvény a médiahatóság, illetve a választási bizottságok döntéseivel szembeni jogorvoslatok elbírálására a kétharmados médiatörvényben, illetve választási eljárásról szóló törvényben kizárólagos illetékességgel és hatáskörrel felruházott bíróságok helyett közigazgatási felsőbíróságként másik eljáró bíróságot, a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki.

Az AB az alkotmányellenesség megállapítása kapcsán kifejtette: a közigazgatási perrendtartásról szóló, egyszerű többséggel elfogadott törvény vizsgált bekezdései tartalmilag sarkalatos törvényi rendelkezések módosítására irányultak, annak pedig a minősített többséget igénylő törvények megalkotására irányadó eljárási rendben kellett volna megtörténnie.

Az Országgyűlésben 2016. december 6-án megtartott zárószavazáson egyébként 115 igen, 36 nem és 21 tartózkodás mellett szavazták meg a törvényjavaslatot, tehát a jelen lévő képviselők kétharmada támogatta. De miután a szavazás az egyszerű többséget igénylő törvények elfogadására irányuló általános eljárási rendben zajlott, a közjogi érvénytelenség megállapítható az AB szerint. 

Az ügy előadóbírája Sulyok Tamás, az AB elnöke volt. A novemberi alkotmánybíró-választás nyomán december 1-jétől ismét teljes létszámmal működő testület 15 tagja közül egyedül Dienes Oehm Egon alkotmánybíró fogalmazott meg különvéleményt. Az A határozata a testület honlapján olvasható.

Az Országgyűlés által megszavazott, de az államfő által ki nem hirdetett törvényt, mely 2018. január 1-jén lépett volna hatályba, az AB döntése nyomán a törvényhozásnak az alaptörvény-ellenesség megszüntetése érdekében újra kell tárgyalnia.

Áder János köztársasági elnök ötödik alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz, előzetes alkotmányossági kontrollt kérve.

Februárban újra szavazhat a Ház

Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezni fogja, hogy az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt újratárgyalja és arról még idén februárban újra szavazhasson az Országgyűlés.

A minisztérium közleménye szerint céljuk, hogy „a formai eljárási követelmények be nem tartása miatt kifogásolt rendelkezések” azok korrigálása után az eredeti elképzeléseknek megfelelően 2018. január elsején hatályba léphessenek.

Közleményük szerint a tárca üdvözli, hogy az Ab a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény vizsgálata során megállapította: szükség van a közigazgatási eljárásjog és perjog teljes megújítására, továbbá az önálló közigazgatási perrendtartási kódex megalkotása az európai jogfejlődés útja.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek