Amerikai államtitkárral tárgyalt Trócsányi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Szövetségesi szellemben megvalósuló párbeszéd útján lehet rendezni” a kérdéseket az igazságügyi tárca szerint.


 A magyar-amerikai szövetségesi viszonyról, valamint a magyar igazságszolgáltatásról és alapjogvédelemről folytatott megbeszélést Trócsányi László igazságügyi miniszter és Sarah Sewall, az Egyesült Államok külügyminisztériumának civil biztonságért, demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Az Igazságügyi Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megbeszélésen részt vett Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára is. 

Trócsányi László elmondta: a minisztérium nyitott bármely politikai vagy társadalmi szervezet, nemzetközi partner véleményére.

A tárcavezető felidézte, hogy az előző kormányzati ciklus közjogi vitáit nemcsak Magyarország, hanem európai partnerei is befejezettnek tekintik. Rámutatott arra, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam, amelyben az alapjogok érvényre jutása alapvető érték.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

A közlemény szerint amerikai felvetésre Trócsányi László ismertette az alkotmányos korlátok jelentőségét a magyar közjogi berendezkedésben, illetve példák segítségével mutatta be az alapjogvédelem intézményrendszerét és gyakorlatát. 

Az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő felvetésre a miniszter elmondta, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint az alkotmányosság védelme Magyarországon teljes körű, a bíróságok ítéleteit a kormány tiszteletben tartja akkor is, ha azokkal nem ért egyet – írták.

A magyar média függetlenségével kapcsolatosan Trócsányi László közölte, hogy a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága, a média pluralizmusa teljes mértékben érvényesül, a médiatörvényt érintő kérdéseket az Európai Bizottsággal, az Európa Tanáccsal, valamint ennek jogi tanácsadó szervével, a Velencei Bizottsággal Magyarország már lezárta.

„A felek egyetértettek abban, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok rendkívül átfogóak, és a további együttműködéshez szilárd alapot képeznek, amelyet kölcsönösen fontos célnak neveztek. Szintén konszenzus volt a tekintetben is, hogy az esetleg nyitott kérdéseket szövetségesi szellemben megvalósuló párbeszéd útján lehet rendezni” – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.