Argentína – Az első mesterséges intelligencia vezérelte elnökválasztás?


A mesterséges intelligencia (MI) argentínai használata lehet a referenciapont, amikortól minden megváltozott.

Kutatók régóta tartottak attól, hogy a mesterséges intelligencia befolyásolhatja a választásokat. A félelmek azonban sokáig alaptalannak bizonyultak, mert a mélyhamisítványok (deepfakes) gyártásához szükséges technológia túl drágának, az eredmények pedig mindennek, csak nem meggyőzőnek tűntek. Hamar észre lehetett venni rajtuk a kamut – írja a Neumann Társaság Jelenből a jövőbe című blogján megjelent cikkében a szerző.

2023 végére viszont megváltozott a helyzet, ráadásul nem a legfejlettebb országok egyikében, ahol számítani lehetett rá, hanem ott, ahol közel egy évszázada folyamatos a hanyatlás, de valahogy mégis túlélnek mindent, az 1940-es évek óta (akkor jött először Perón) viszont tényleg teljes a lejtmenet, és a véreskezű junta 1980-as évekbeli bukása, meg az azt kiváltó Falkland-csőd ellenére, máig a korrupció a legeslegnagyobb úr.

A szélsőjobboldali, libertariánus, de leginkább kívülálló Javier Milei nyerte a mostani argentin elnökválasztást, amelynek a kampányában ő és második fordulós ellenlábasa, az establishment embere, Sergio Massa is előszeretettel használta a mesterségesintelligencia-technológiát. Az MI őket promótáló vagy az ellenfelet lejárató fényképeket, videókat készített.

Olyanokat is mondatott velük, amik a jelöltek száját soha nem hagyták el, híres filmekben játszatta, de legalábbis beletette őket, és kampányposztereket is készített, szóval tényleg mindenhol jelen volt. A tartalmak zöméről egyértelműen látszott, hogy kamu, jó pár viszont inkább a félretájékoztatás kategóriájába tartozott.

Az MI argentínai használata lehet majd a referenciapont, amikortól minden megváltozott.

„Most láthatjuk a hihetetlenül hozzáférhető és egyre hatékonyabb, demokratizált eszközkészletek abszolút robbanását, és ezentúl már nem érvényes a korábbi álláspont, mert radikálisan megváltozott az MI politikabefolyásoló szerepének a megítélése” – nyilatkozta a kormányoknak mesterséges intelligencia által generált tartalmakkal kapcsolatos szaktanácsokat adó Henry Ajder.

A technológiai fejlődés is ebbe az irányba mutat. A ma láthatóan kamukép jövőre sokkal jobb, hihetőbb lesz, tehát többeket megtéveszt. Az MI a 2024-es amerikai elnökválasztáson vagy a tajvanin még fontosabb, talán királycsináló tényező lehet.

Az eredeti cikk a Neumann Társaság Jelenből a jövőbe című blogján olvasható


Kapcsolódó cikkek