Az Ab vizsgálhatja a nyugdíjfelfüggesztést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az alapvető jogok biztosa, mert július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak. Szabó Máté a rendelkezés megsemmisítését kéri.


Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében pénteken azt írta: a nagyszámú panasz alapján folytatott vizsgálatában Szabó Máté ombudsman megállapította, hogy a közszférában dolgozó nyugdíjasok kettős juttatásának tilalmáról szóló rendelkezés szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, ezért a módosítás megsemmisítését kérte az Ab-től.

A tájékoztatás szerint az ombudsman nem azt vizsgálta, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása alkotmányos-e, hanem azt, hogy védelem alatt állnak-e a folyósított nyugdíjak. A biztos arra a következtetésre jutott, hogy a nyugdíjra való jogosultság vagyoni értékű jog, amely a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme alatt áll.

Rodin munkaügyi rendezvények

2013.05.23. –A munkaidő és pihenőidő új szabályai – szabadság kiadása elszámolása a gyakorlatban

2013.06.04. –Munkaerő-kölcsönzés vagy diákfoglalkoztatás?

 

2013.06.12. –A munkabér és a kártérítési felelősség

 

2013.06.27. –A munkaviszony megszüntetése

 

Szabó Máté álláspontja szerint sérül az arányosság követelménye is, ha a nyugdíjrendszerben rövid időn belül jelentős mértékű változást vezetnek be, egy újabb elem fennállása miatt későbbi időpontra tolva a nyugdíj kifizetését.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek