Elbukott a 98 százalékos különadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elkaszálta a strasbourgi emberi jogi bíróság az utólag kivetett 98 százalékos különadót – adta hírül az Index. Ma már nem érdemes perelni.


A 98 százalékos különadó megsértette a magántulajdonhoz való jogot – állapította meg keddi ítéletében a strasbourgi emberi jogi bíróság – írja az Index. A testület az N. K. M monogramú felperesnek csaknem ötmillió forintot ítélt meg.

A volt külügyminisztériumi alkalmazott azért fordult a bírósághoz, mert a különadó szerinte sérti a tulajdonhoz való jogát valamint a diszkrimináció tilalmát is, mivel csak a közszférában dolgozókra érvényes. Érvelése szerint a különadó azért is jogszerűtlen, mert annak indoklása (az ilyen magas végkielégítések a jó erkölcsbe ütköznek) sérti a jó hírnevét. Utóbbi érveit a strasbourgi bíróság nem vizsgálta.

A per kimenetele vélhetően nem lesz hatása a különadó összes érintettjére – nyilatkozta a lapnak Karsai Dániel, a felperes ügyvédje. Aki korábban már Strasbourghoz fordult – nagyjából 40-50 emberről van szó – azoknak kártérítést fog fizetni az állam, viszont ma már nem érdemes pereskedni, mert az eljárási szabályok szerint erre a sérelem bekövetkeztétől számított fél éven belül van csak lehetőség.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.