Az alapvető jogok biztosa veszi át az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatait Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés által elfogadott 2020. évi CXXVII. törvény rendelkezései értelmében a mai naptól az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) feladatait az alapvető jogok biztosa veszi át. Az ombudsman közigazgatási hatósági eljárás keretében jár el az egyenlő bánásmódot és az esélyegyenlőség előmozdítását érintő ügyekben, a vonatkozó eljárási szabályoknak megfelelően. Az ügyfelek ezen ügyekben is a korábban megszokott módokon fordulhatnak az alapvető jogok biztosához.

A mai napon hatályba lépő, az egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról szóló 2020. évi CXXVII. törvény rendelkezései alapján az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatait az alapvető jogok biztosa veszi át.

Ennek megfelelően a mai naptól az ombudsman közigazgatási hatósági eljárás keretében jár el az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben meghatározott ügyekben, a vonatkozó eljárási szabályoknak megfelelően.

Az ügyfelek ezen ügyekben is a korábban megszokott módokon fordulhatnak az alapvető jogok biztosához.

A veszélyhelyzetre való tekintettel a személyes ügyfélfogadás átmeneti ideig szünetel, a vonatkozó vizsgálat indítását kezdeményező beadványokat írásban – postai és elektronikus úton – fogadja az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Postai úton az ügyfelek az eljárás lefolytatása iránti kérelmet papíralapon, aláírással ellátva az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Egyenlő Bánásmód Főigazgatósága 1387 Budapest, Pf. 40. címre küldhetik meg.

Elektronikus úton az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatásokról szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (Eüsztv.) meghatározott módon e-Papíron (az elektronikus szolgáltatások alkalmazásához Ügyfélkapu regisztráció szükséges), az Eüsztv. alapján elektronikus kapcsolattartásra kötelezett ügyfelek kizárólag az Eüsztv-ben meghatározott módon terjeszthetnek elő kérelmet, illetve nyújthatnak be egyéb beadványt (a hivatal KRID azonosítója: 420418398).

Az ügyfelek a fentieken túl a 06-1-795-2975-ös telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80-203-939-es zöldszámon, a 06-1-795-0760-as faxszámon, továbbá az egyenlobanasmod@ajbh.hu e-mail-címen vehetik fel a kapcsolatot az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával.

Az alapvető jogok biztosa – 2003. évi CXXV. törvény szerinti – közigazgatási hatósági eljárásáról a részletes tájékoztató a http://www.ajbh.hu/ebfi-tajekoztato linken található.




Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.