Az Alkotmánybíróságtól kéri a katatörvény megsemmisítését az ellenzék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új katatörvény elfogadásának és kihirdetésének körülményei alaptörvénysértőek – mondta a Momentum elnöke.

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló új törvény megsemmisítést kérik az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Momentum vezetésével az ellenzéki pártok – közölte a Momentum elnöke, frakcióvezetője.

Gelencsér Ferenc a pártja Facebook-oldalán, az Ab fővárosi épülete elől közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, az új katatörvény elfogadásának és kihirdetésének körülményei alaptörvénysértőek.

Kifejtette: százezreknek nem volt ideje felkészülni a nyáron elfogadott új jogszabályra, továbbá az adóév közben alapvetően és lényegesen változtatták meg az adózási szabályokat, százezreket fosztottak meg a kiszámítható vállalkozástól, indokolatlan és szükségtelen megkülönböztetést vezettek be.

Elmondta, a kormány 24 óra leforgása alatt emelte meg drasztikusan négyszázezer ember adóját azért, hogy visszategye azokat a pénzeket az államkasszába, amelyeket a választás előtt elszórt.

Az ellenzéki politikus azt mondta, kötelességük minden eszközt megragadni annak érdekében, hogy megpróbálják csökkenteni annak a gazdasági és szociális válságnak a következményeit, amelyet az Orbán-kormány idézett elő, ezért fordultak az Ab-hez.

Gelencsér Ferenc szerint a kata szabályainak módosítására szükség volt, de rendelkezésre álltak egyszerűbb, alkotmányos és az érintetteknek biztonságos megoldások.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 10.

Randstad: a karrierépítési lehetőségnél fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya a munkahelyválasztásnál

A Randstad 34 ország 27 000 munkavállalóját kérdezte meg arról, hogy mi a fontos számukra a munka világában és mit várnak el munkáltatójuktól. A legfrissebb Workmonitor felmérésből kiderül, hogy a munkavállalói elvárások hogyan írják át a munkaerő-menedzsment ABC-jét: hogyan kell átgondolniuk a cégeknek a munkaerő-menedzsment stratégiájukat annak érdekében, hogy a legkiválóbb tehetségeket magukhoz vonzzák és meg is tudják tartani őket.