Az emberhez méltó fogva tartási körülmények változásai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlást fogadott el, annak érdekében, hogy aktualizálja a 2006. évi európai fogvatartási szabályokra vonatkozó ajánlását.

Azok a szabályok, amelyek tartalmazzák a börtönök irányításával, a személyzettel és a fogvatartottak kezelésével kapcsolatos legfontosabb jogi normákat és alapelveket, és e területen globális referenciaként szolgálnak, az Európa Tanács 47 tagállama számára és iránymutatást adnak a jogalkotásban, politikában és gyakorlatokban.

Az Európa Tanács felülvizsgálata kiterjedt a fogvatartottakkal kapcsolatos adatok nyilvántartására és az iratok kezelésére, a női fogvatartottakkal, a külföldi állampolgárokkal szembeni bánásmódra, valamint a magas szintű biztonsági intézkedések alkalmazására, így például a szabadságvesztésüket töltők többi fogvatartottól való elválasztásra, a magán elzárásra, visszatartási eszközök, a börtönszemélyzet megfelelő tétszámának biztosítása, a börtönök ellenőrzésre és a független szervezetek általi felügyeletre.

Az ajánlás részletesebben szabályozza a magánelzárást (amely azt jelenti, hogy a fogvatartottat több mint napi 22 órára bezárják, amely alatt nem érintkezhet a börtönszemélyzeten kívül mással). Ezt az intézkedést csak végső esetben lehet alkalmazni és figyelembe kell venni a fogvatartott egészségi állapotát. Mivel az ilyen intézkedésnek nagyon negatív hatása lehet az ember fizikai és mentális egészségére, azt szigorúan csak meghatározott időtartamra lehet bevezetni, amelynek a lehető legrövidebbnek kell lennie.

Az Európa Tanács ajánlása szerint az államoknak nemzeti jogukban meg kell határozniuk azt a maximális időtartamot, amelyre a magánelzárást lehet alkalmazni. Ezenkívül az érintett fogvatartottakat a börtön igazgatója vagy a börtön személyzetének valamely tagja, valamint az orvos minden nap meglátogatja.

(coe.int)




Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.