Az EU és Ukrajna a jövőben elismeri és végrehajtja egymás bírósági határozatait


Az Európai Unió tagországainak külügyminisztereit tömörítő tanács luxembourgi ülésén megállapodott arról, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott unión kívüli határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezmény keretében szerződéses kapcsolatokat létesít Ukrajnával.

Az uniós Külügyek Tanácsa közleménye szerint mivel Kijev 2022-ben ratifikálta az egyezményt, nincs akadálya annak, hogy Ukrajna és az Európai Unió között szerződéses igazságügyi kapcsolatok jöjjenek létre szeptember elsejétől.

Az Európai Unió tagállamai úgy vélik, hogy nincs olyan alapvető akadály, például az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága, a korrupció elleni küzdelem vagy az alapvető jogok tiszteletben tartása terén, amely megakadályozhatná az EU-t abban, hogy szerződéses kapcsolatokat létesítsen Ukrajnával – jelentették ki a szakminiszterek.

Közölték: az együttműködés meg fogja könnyíteni az EU és Ukrajna polgári és kereskedelmi ügyekben hozott ítéleteinek elismerését és végrehajtását, és ezáltal a nemzetközi kereskedelem megkönnyítésének fontos eszközévé válik.

Az ítéletekről szóló egyezményt 2019-ben írták alá. A hágai egyezmény olyan nemzetközi szerződés, amely kötelezi a szerződő államokat arra, hogy elismerjék és végrehajtsák valamennyi részes állam polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatait.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a tüntetésen rendőrre támadó férfit

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt. A férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapott – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. június 1.

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék tavaly

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) tavaly: 16 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma és 55 százalékkal a két éven túli ügyeké, miközben javult az ítélkezés megalapozottsága – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön Budapesten.