Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Iránnal szemben bevezetett szankciókat


Az uniós külügyi tanács további nyolc embert és egy szervezetet vett megszorító intézkedések hatálya alá az iráni emberi jogi jogsértések szankcionálására létrehozott korlátozó intézkedések jegyzéke alapján – közölte az uniós tanács hétfőn.

A tagállamok külügyminisztereinek luxembourgi ülésén elfogadott szankciós rendelkezés az iráni parlament több törvényhozójára, az iráni Forradalmi Gárda vezetői tagjaira, valamint a gárda befektetéseinek kezelését végző alapítvány illetékeseire vonatkozik. Utóbbiak azért kerültek a szankciós jegyzékbe, mert felelősek azért, hogy a gárda befektetéseinek kezelése révén pénzt juttatnak az országban uralkodó „brutális elnyomásához” – írták

Továbbá jegyzékbe vették az Ariantel nevű iráni mobilszolgáltatót, mely az EU szerint hozzájárul a kormánytól eltérő és kritikus vélemények elfojtására kidolgozott távközlési megfigyelési rendszeréhez működtetéséhez.

Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedések jelenleg 211 személyre és 35 szervezetre vonatkoznak. A büntetőintézkedések az Európai Unióba való beutazási tilalomra és az unióban tárolt pénzeszközeik befagyasztására terjednek ki. Ezenfelül uniós országok állampolgárai és az unió területén bejegyzett szervezetek és bankok nem bocsáthatnak pénzügyi eszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére. Az iráni emberi jogi szankciórendszer emellett magában foglalja a távközlési eszközök megfigyelésére szolgáló berendezések, valamint a belső elnyomásra felhasználható berendezések Iránba történő kivitelének tilalmát is.

A közlemény szerint az Európai Unió és tagállamai sürgetik az iráni hatóságokat, hogy vessenek véget a békés tüntetések elleni erőszakos fellépésnek, hagyjanak fel az önkényes fogva tartással, és bocsássák szabadon az igazságtalanul fogva tartottakat. Az unió továbbá felszólította Iránt, hogy vessen véget annak a gyakorlatnak is, hogy halálbüntetést szab ki és hajt végre a tüntetőkkel szemben. Az EU továbbá a már kihirdetett halálbüntetések visszavonására szólított fel, valamint arra, hogy az iráni vezetés biztosítson megfelelő igazságügyi eljárást valamennyi fogvatartott számára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.