Az EU kiterjeszti a Fehéroroszország elleni szankciókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Megvizsgáljuk azon légitársaságok szankcionálásának lehetőségét, amelyek elősegítik az embercsempészetet Minszk, majd az Európai Unió és Fehéroroszország között fekvő határ felé” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, miután Joe Biden amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban.

„Nagyon hamar, a jövő hét elején kiterjesztjük a Fehéroroszország elleni szankciókat” – mondta von der Leyen újságíróknak a találkozó után, megjegyezve, hogy a korlátozások magánszemélyekre és szervezetekre is vonatkoznak majd. Hírügynökségi információk szerint az Európai Unió mintegy 30 személyt és szervezetet, köztük Uladzimir Makej fehérorosz külügyminisztert és a Belavia nevű fehérorosz légitársaságot is célba veszi az intézkedésekkel. Az Európai Bizottság elnöke hozzátette: megérti, hogy az Egyesült Államok olyan szankciókat készített elő Fehéroroszország ellen, amelyek december elején lépnek hatályba.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Minszk ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

szankció

Fehéroroszország az EU-t hibáztatja, a kelet-európai állam külügyminisztere szerdán azt mondta: az Európai Unió a határ menti migrációs válság „kiprovokálásával” ürügyet teremtett a Minszk elleni újabb szankciók bevezetésére.

A Fehér Ház a találkozó előtt közölte, hogy a két vezető tárgyal majd az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi és gazdasági kérdésekről, a klímaváltozásról, valamint olyan regionális kérdésekről, mint Ukrajna vagy a Nyugat-Balkán ügye.

„Biden elnök megerősíti, hogy támogatja az Európai Uniót mint az Egyesült Államok alapvető partnerét” – közölte szerdai közleményében Emily Horne, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.