Az Élet kulturális Menete
Színházi előadás, kiállítás és egy történelmi kötet révén is lehet emlékezni a holokauszt 80. évfordulójára.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Többek között a banki díjak mérséklésével és a kártyalehúzók beszerzésének támogatásával terjesztené a bankkártyás fizetést a jegybank. A kereskedők szerint most a kártyás fizetés ára számukra akár 8-10-szerese is lehet a készpénzesének.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) három, plusz egy elemből álló javaslatcsomagot dolgozott ki a hazai bankkártya-használat fellendítésére, a bankkártya-piac bővítésére – mondta Varga Lóránt, az MNB pénzforgalmi tanácsadója a Napi Gazdaság konferenciáján.
A jegybank szakértője szerint a kártyás fizetések bővítéséhez egyrészt szükség lenne a belföldi tranzakciók után felszámított bankközi jutalék csökkentésére, másrészt a bankkártyás fizetési terminálok, szaknyelven a POS-ek elterjesztésének állami támogatására. Ezen túl a gazdasági élet bizonyos szektoraiban be lehetne vezetni a bankkártyák kötelező elfogadását. Negyedik elemként a jegybank szerint alkalmazni lehetne azt az egyes uniós országokban már ismert előírást, hogy bizonyos összeghatár felett kötelező legyen a bankkártyás fizetés – mondta a jegybanki szakértő.
Varga Lóránt közölte: a javaslatcsomag célja, hogy Magyarországon jelentősen visszaszorítsák a készpénz-használatot, mert annak jelentősek az össztársadalmi költségei.
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt. A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai |
A mostani bankközi jutalékszintet egyharmadára kellene mérsékelni, el kellene érni, hogy a belföldi bankközi jutalék ne legyen nagyobb, mint a mostani, határon átnyúló szolgáltatások után fizetett bankközi jutalék, szaknyelven interchange díj – mondta Varga Lóránt. Hozzátette: a javaslatcsomagról egyeztetnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a nemzeti fejlesztési tárcával is.
A javaslatokat a pódiumbeszélgetés résztvevői eltérően ítélték meg. Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója szerint 2008 óta az interchange díjak megfeleződtek, így nem időszerű a díjak további mérséklése, a bankközi jutalék alakulását egyébként is a piacra kellene bízni.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára ezzel szemben úgy látja, hogy a kereskedők számára egy ezer forintos fizetésnél a készpénz elfogadása lényegesen kevesebbe kerül, mint a kártyaelfogadás. Kiemelte: mintegy 8-10-szeres költsége is lehet a kártyaelfogadásnak a készpénzzel szemben, így a kereskedelmi cégek nem érdekeltek a kártyás fizetések növelésében.
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség területi vezetője elmondta: meg kellene várni a bankközi jutalékokkal kapcsolatban az Európai Bizottság jogalkotási tervezetét, amely júniusban várhatóan napvilágra kerül és amely iránymutatás lesz az országhatáron belüli és a határokon átnyúló viszonylatban is.
(Forrás: MTI)
Színházi előadás, kiállítás és egy történelmi kötet révén is lehet emlékezni a holokauszt 80. évfordulójára.
A Wolters Kluwer Hungary, a Szegedi Tudományegyetem Üzleti Jogi Intézete és az SZTE Európai Értékek Elemző Központja szervezésében május 15-én Szegeden rendezett konferencia célja volt, hogy megvilágítsa, felkészültek vagyunk-e mindazokra a kommunikációs jelenségekre, amelyekkel a technológiai fejlődés eredményeként a digitális környezetünkben nap mint nap szembesülünk és miként kezelhetők ezek adatvédelmi, versenyjogi és fogyasztóvédelmi jogi nézőpontból.
Az Európai Unió Bírósága által 2024. május 16-án meghozott döntés (C-746/22) szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák. Ez ugyanakkor nem csupán a külföldiek áfa-visszatérítésére lehet hatással, de bármely olyan áfa-ügyben is felhasználható, ahol az adóhatóság megtagadta a fellebbezés során benyújtott tények, bizonyítékok értékelését. Az ügy legfontosabb tanulságait a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőivel szedtük össze.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!