Baleset esetén továbbra is meg kell adni a kárrendezéshez szükséges adatokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár január elsejétől az autósoknak nem muszáj maguknál tartaniuk az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványt, baleset esetén továbbra is meg kell adniuk a kárrendezéshez szükséges adatokat – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményében.

Emlékeztettek arra, hogy ha az autó forgalmi engedélye és a jogosítvány érvényes és szerepel a magyar nyilvántartásokban, egy vasárnap életbe lépő jogszabálymódosítás miatt többé nem szükséges, hogy azokat mindig maguknál tartsák az autósok. A rendőrség a helyszínen, elektronikusan is tudja ellenőrizni ezeket az igazolványokat.

A Mabisz azt hangsúlyozta, hogy ha a közúti balesetben nem sérült meg senki, és az érintettek nem tartják szükségesnek a rendőrség értesítését, a felek továbbra is kötelesek átadni egymásnak a sofőr, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges adatokat. Az autó azonosításához jellemzően elegendő a rendszám és esetleg az alvázszám megadása – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy amennyiben a rendőrség értesítése nem kötelező – mert nem sérült meg senki -, de valamelyik fél mégis hívja a rendőrséget, akkor a járművezetőknek meg kell várniuk az intézkedést.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Társadalmi felelősségvállalás kérdése is a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

2024. június 20.

MOKK: tudatosabban tervezik vagyoni viszonyaikat a házasságra készülők

Egyre idősebb korban házasodnak a magyarok, a nők átlagosan már csaknem harminc évesen kötnek először házasságot. A magasabb életkorral gyakran nagyobb vagyon jár, ami a közjegyzők tapasztalatai szerint az egyik oka, hogy egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést. Az általános vélekedéssel szemben ez nemcsak a kapcsolat megszűnése esetén segítheti a feleket, de egy bedőlt hitel tekintetében a közös családi vagyon egy részét is megmentheti. Sokan pedig azért szerződnek a házastársukkal, mert több kapcsolatból is született gyermekük, és azt szeretnék, hogy egyenlően örököljenek utánuk.