Börtönre ítéltek a rendőrt fojtogató férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy férfit, aki rátámadt egy rendőrre tavaly nyáron.

Tavaly júniusban az 50 éves férfi megjelent a külön élő felesége lakóhelyén és agresszíven viselkedett hozzátartozóival, ezért a család rendőri intézkedést kért.

A helyszínre érkező körzeti megbízottnak a férfi többszöri felszólításra sem adta át iratait, szidalmazta és veréssel fenyegette őt. Mindvégig támadóan lépett fel, a rendőrt meg is lökte, majd a kezét erősen megszorította.

A rendőr ekkor testi kényszert alkalmazott, ez a férfi ellenállása miatt dulakodássá fajult, mindketten a földre kerültek. A támadó fojtogatta a rendőrt, akinek végül a helyszínen lévők segítettek. A férfi még ekkor is ellenállt, és miközben megbilincselték, nagy erővel megrúgta az egyik segítő vállát és lapockáját.

Az ügyészség a szerdai előkészítő ülésen – beismerés esetére – hat év börtön kiszabására tett indítványt. A vádlott a vádirattal egyezően beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság végül hivatalos személy elleni erőszak bűntette és két rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt a férfit három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte; a döntés ellen az ügyész súlyosításért, a terhelt és a védő enyhítésért fellebbezett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.