Börtönre ítélték a szüleit megöletni szándékozó fiatalt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétrendbeli emberölés előkészületében találta bűnösnek hétfőn a Székesfehérvári Törvényszék azt a fiatal férfit, aki édesanyját és édesapját akarta megöletni: első fokon, nem jogerősen négy év börtönbüntetést kapott.

A törvényszék közleménye szerint az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott – miután megromlott viszonya a szüleivel és jelentős összegű adósságot halmozott fel – elhatározta, hogy megöleti őket.

Januárban két ismerősét megpróbálta rávenni arra, hogy szüleit megöljék, vagy ajánljanak neki valakit, aki erre hajlandó. Mindezért nagyobb pénzösszeget is felajánlott.

Mielőtt azonban a vádlott további lépéseket tett volna, ismerősei tájékoztatták tervéről a szülőket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.