Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A brit kormány szoros együttműködést remél a határokon átívelő jogi kérdések azt követő rendezésében, hogy az Egyesült Királyság várhatóan 2019 tavaszán kilép az Európai Unióból.
A brit igazságügy-minisztérium által kedden, a kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalások újabb fordulójának közeledtével ismertetett javaslatban az áll, hogy a szigetország a már meglévő jogi eljárásrendszert alapul véve, új megegyezésekben rögzítve akarja rendezni a vitás jogi kérdéseket.
Ezek között említette példaként a külföldivel kötött házasságok felbontását, a gyermekelhelyezési pereket vagy épp a kereskedelmi vitákat és a fogyasztóvédelmi ügyeket. A határokon átívelő eljárásokra vonatkozóan európai uniós szabályok rendelkeznek az illetékes bíróság kiválasztásáról.
Jogászok korábban felhívták a brit kormány figyelmét arra, hogy egyértelmű helyzetet kell teremteni az eljárásjogi kérdésekben a 2019 márciusa utáni időszakra. A kabinet most közölte, hogy „világos és észszerű” módon kell rendezni a vitás jogi kérdéseket a Brexit után, és eltökélt az együttműködésről szóló új megállapodások létrejöttében.
David Lidington igazságügy-miniszter a BBC rádiójában emlékeztetett arra, hogy „minden eddiginél több ember élete ível át a határokon”. Az európai uniós jog jól és hatékonyan működik az illetékesség meghatározása tekintetében, de a brit tagság megszűnésével ez a rendszer érvényét veszti, új elfogadására lesz szükség.
[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]
A jövőbeni jogi együttműködésről szóló állásfoglalást olyan kiemelkedően fontosnak ítélt ügyeket taglaló javaslatokat követően tették közzé, mint az átmeneti időre szóló vámunió és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és az európai uniós tag Írország közötti szárazföldi határ majdani ellenőrzése. Theresa May miniszterelnök kormánya szerdán várhatóan az Európai Unió Bíróságának jövőbeni joghatóságával kapcsolatban ismerteti álláspontját.
Az Európai Unió üdvözölte a brit részről eddig közzétett javaslatokat, de továbbra is az az álláspontja, hogy előbb olyan kérdésekben kell megállapodni, mint az állampolgárok jogai, a fennálló brit anyagi kötelezettségek rendezése, valamint az ír határ ellenőrzése, s csak utána lehet tárgyalni a kevésbé fontos ügyekben folytatandó együttműködésről.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!