Brutálisan gyilkoltak a börtönőrök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés lenne a vád civilnél – állítja a meggyilkolt rab családjának ügyvédje, olvasható a hirado.hu-n.


Bakanccsal tiporták az arcát, összesen 43 ütés és rúgás nyomát találták meg annak a rabnak a holttestén, akit a gyanú szerint három börtönőr vert halálra még novemberben egy fővárosi börtönben. Az áldozat fia hétfőn délután mutatta meg a Kékfénynek az apja sérüléseiről készült boncolási jegyzőkönyvet. A családot képviselő ügyvéd szerint, ha egy civil öl hasonlóképpen, akkor biztos, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélik el.

A Kékfény értesülései szerint, Csiki Sándor egy verekedés miatt került fogdára a Kozma utcai börtönben, amit csak gyűjtőnek neveznek. Ott érte a halál. Azóta elvégezték a holttest boncolását. Az orvos-szakértők összesen 43 sérülést számoltak össze a testén, elsősorban a fején. Az arcán például találtak egy bakancstalpnyomot is.

 

A gyanú szerint ifjabb Csiki Sándor apját verték halálra az őrök november 12-én a Kozma utcai börtönben. Az ügyészség kezdetben csak hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, hétfőn viszont már halált okozó testi sértés miatt nyomozott. Két hete elfogtak három egyenruhást, most már ők is rabok, előzetesben ülnek.

Az első orvos leírta, hogy nem észlel a halállal összefüggő sérülést a holttesten, csak a kezén látott bilincs-sebeket. Szerinte szívelégtelenségben halt meg a férfi, annak ellenére, hogy a boncolás 43 ütés, rúgás, taposás nyomot derített fel.

Az elmúlt években három ember halt bele bizonyítottan hivatalos személyek intézkedésébe. Csak azokat a tiszteket tudta a bíróság elítélni, ahol akadt olyan kolléga, aki tanúskodott a társai ellen. Ahol fedezték egymást és magukat, ott végül mindenkit felmentettek – írja a hirado.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.