Budaházy-ügy: elmaradt Kóka János meghallgatása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Külföldi útra hivatkozva nem jelent meg és nem tett tanúvallomást Kóka János, az SZDSZ korábbi elnöke, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere a Budaházy-ügy csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.

A bíró tájékoztatása szerint a tanúként beidézett Kóka János azt kérte, hogy hadd tehessen vallomást írásban.

A vád szerint 2007 decemberében a Budaházy György által létrehozott és vezetett Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet tagjai Molotov-koktélt dobtak Kóka János épülő házára. Senki nem sérült meg.

Csütörtökön a törvényszék tanúként meghallgatta azt a biztonsági őrt, aki a támadás éjjelén teljesített szolgálatot Kóka János félkész házánál. A tanú elmondta, hogy éjfél körül lángokra lett figyelmes az épület egyik teraszán, a kis tüzet egy palack vízzel eloltotta, majd értesítette a biztonsági cég diszpécserét. A rendőrség éjszaka nem ment ki a tetthelyre.

A tanú szerint talán néhány deciliternyi petróleum éghetett. Azt mondta, nem látott senkit, nyomokat sem tapasztalt.

Kérdésre a tanú közölte, hogy nem terrortámadásként élte meg a helyzetet, egy biztonsági őr számára ez rutinfeladat volt.

A Budaházy György és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények vádjával folyó megismételt elsőfokú büntetőper további tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyészség szerint a vádlottak 2007 és 2009 között az akkori kormánypárt több vezető politikusának ingatlanjai elleni támadásokkal próbálták befolyásolni a kormánykoalíció politikáját.

A 2016-ban nem jogerősen terrorcselekmény miatt kiszabott, tíz év körüli fegyházbüntetéseket tartalmazó korábbi elsőfokú ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2018-ban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte, ezért kell megismételni a több mint egy évtizede történtek ügyében a bizonyítást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.