Csaknem egymilliárdot költ az OBH a szarvasi járásbíróság felújítására


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A járásbíróság műemléki épületének munkálatai jövő májusig fejeződnek be.

A járásbíróságon megújul a teljes tetőszerkezet, részben a homlokzat is; korszerűsítik a fűtési- és az elektromos rendszert, új liftet építenek be, a tetőre napelemeket helyeznek. A pincét szigetelik, amely irattárrá válik. Az épületet bővítik is, beépül a mellette álló foghíjtelek.

Marton Erika, a Gyulai Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a felújítás bruttó 950,5 millió forintos költségét az Országos Bírósági Hivatal biztosítja. A kivitelezést a szarvasi Integrál Építő Zrt. végzi.

Szarvason 1872-ben kezdte meg működését a járásbíróság.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.