Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly 7,5 százalékkal nőtt az új ügyek száma, amely az országos átlag kétszerese, a tavaly befejezett ügyek száma 10 százalékkal haladta meg a 2020-as adatot, ezáltal csökkent az ügyhátralék – mondta el Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn a törvényszék összbírói értekezletén.
Az Egri Törvényszék kommünikéje szerint az OBH elnöke közölte: a törvényszéken 2021-ben – az országos átlaggal megegyező mértékben – 33 százalékkal csökkent a két éven túli ügyek aránya.
Tavaly 158 millió forint értékben történtek korszerűsítések az Egri Törvényszék illetékességi területén, az összeget a munkakörülmények javítására, informatikai fejlesztésekre, épületberuházásokra fordítottak. A koronavírus-járvány fontosabbá vált a digitális megoldások alkalmazása, a távmeghallgatások, távtárgyalások nagyban segítették az ítélkező munka folyamatosságának fenntartását – mondta Senyei György.
Az OBH közleménye szerint Sallai Tamás, a törvényszék elnöke beszámolt az ügyforgalmi adatokról, többi között arról, hogy Heves megyében a járásbíróságokra érkezett összes ügy száma az előző évhez képest nőtt, ezzel együtt a befejezett ügyeké szintén emelkedett.
A döntések megalapozottságával kapcsolatban elmondta, hogy másodfokon a helybenhagyási arány mindkét – civilisztikai és büntető – ügyszakban szinte megegyezik a korábbi évek adataival. A hosszú pertartamú ügyek számának csökkentéséért és az időszerűség javításáért a törvényszéken több igazgatási intézkedést tett a törvényszék.
Sallai Tamás beszámolt arról, hogy az Egri Törvényszéken az engedélyezett bírói álláshelyek száma 71, ebből ténylegesen 66 bírói állás volt betöltve 2021. december 31-én. Az engedélyezett igazságügyi alkalmazotti létszám 212, a tényleges igazságügyi alkalmazotti létszám 2021. december 31-én 209 volt.
A pandémia hatással volt a törvényszék életére is, a munkaértekezletek többségét és valamennyi vezetői értekezletet online tartották, a képzések a digitális térben történtek, bevett gyakorlattá vált büntetőügyekben a távmeghallgatás, a polgári ügyekben a kép és hang továbbításával történő tárgyalás – közölte.
A közleményben kitértek arra, hogy tavaly több beruházás és tárgyi eszközbeszerzés történt. Példaként említették az Egri Járásbíróságon a lift átépítését, bútorzat beszerzését, klímarendszer kiépítését a Hatvani Járásbíróságon, világításrekonstrukciót az Egri, a Hatvani és a Hevesi Járásbíróságon, kazánbeszerzést a Füzesabonyi és a Hatvani Járásbíróságon.
Emlékeztettek: a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése alapján a törvényszék elnöke évente egyszer tájékoztatja az OBH elnökét és a bírákat a bíróság előző évi működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!