Darák nem hallgat Rogánra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúria megvárja az Európai Unió Bíróságának döntését – közölte Darák Péter. Rogán Antal korábban azt kérte, a legfelsőbb bírói fórum az uniós döntés előtt döntsön a devizahitelezés jogilag még nyitott kérdéseiben.


A Kúria megvárja az Európai Unió Bíróságának döntését – mondta a devizahiteles ügyek kapcsán Darák Péter, a legfelsőbb magyar bírói fórum elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kúria akkor hozhat majd döntést, ha a tisztességtelenség kérdéskörében az Európai Unió Bírósága állást foglal – mondta a főbíró.

A luxembourgi székhelyű bíróság főtanácsnoki véleménye várhatóan februárban születhet meg, a végleges döntés pedig a tapasztalatok szerint azután két-három hónappal. A Kúria azt követően tud majd állást foglalni – tette hozzá az elnök.

Darák Péter elmondta azt is, hogy a devizahiteles-probléma lényeges kérdései viszonylag rövid időn belül tisztázódhatnak, de miután több százezer szerződés van, minden részletkérdésre nem születhet válasz nagyon rövid, belátható időn.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján azt kérte a Kúriától: ne várjon az Európai Unió Bíróságának döntésére, mert semmilyen európai fórum véleménye nem kell hogy mérvadó legyen a számára. Szerinte a Kúria a magyar joganyag alapján is dönthet a nyitott kérdésekben, így az egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés ügyében. A politikus elmondta, annak örülne, ha még januárban határozna a Kúria, mert akkor a Fidesz január 24-i évadnyitó frakcióülésén is foglalkozhatnának a kérdéssel.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.