Deutsch-Juhász per: ítélet született


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Első fokú ítélet született a személyiségi jogi perben, amelyet Deutsch Tamás indított Juhász Péter, az Együtt 2014 politikusa ellen – írja beszámolójában az Index.


Juhász egy éve a hivatalos Facebook-oldalán, majd az ATV-ben közölte, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselője nem mondott igazat, amikor az Origónak arról beszélt, hogy soha életében semmilyen drogot nem próbált ki – idézi fel az ügy keletkezését tudósításában az Index.

Szabó Csilla bíró a szeptemberi tárgyaláson megjelenő tanú vallomását életszerűnek és ellentmondásoktól mentesnek ítélte, azt pedig természetesnek tartja, hogy valaki bő húsz év után nem emlékszik mindenre pontosan. A négy írásos nyilatkozatot nem ugyanekkora súllyal vette figyelembe, de összességében, mint mondta, megállapítható, hogy Juhász jóhiszeműen járt el, és minden tőle telhetőt megtett, hogy bizonyítsa állítását, miszerint nem igaz, hogy Deutsch sohasem drogozott, és képmutató, hogy ennek az ellenkezőjét állítja.

Mindezek miatt a fideszes politikus jó hírneve nem sérült, a zavartalan magánélethez fűződő joga pedig azért nem, mert közszereplőként maga kezdett el beszélni a droghoz való viszonyáról, ezért tűrnie kell az ügy magánéleti következményeit.

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet.

Részletes program és jelentkezés >>

A Juhász Facebook-posztjához mellékelt fényképfelvételek viszont az ítélet szerint valóban előnytelenek voltak. A teljes interjú alapján ugyanis a Juhász Péter által sugalmazottakkal szemben a bíró szerint nem állapítható meg, hogy drog hatása alatt állt volna Deutsch a 2014-es EP-választás eredményváró rendezvényén.  Juhász 100 ezer forint sérelemdíjat köteles fizetni (Deutsch 700 ezret kért), és bocsánatkérést kell lehozatnia három lapban – olvasható a tudósításban.


Kapcsolódó cikkek