Donald Trump és demokrata szenátor is a bíróságon


A Donald Trump ellen vádat emelő ügyészség koronatanúja, Michael Cohen tanúvallomásával folytatódott a volt elnök bírósági tárgyalása hétfőn New York-ban. Megkezdődött Bob Menendez, az amerikai Kongresszus szenátorának bűntetőpere hétfőn New Yorkban, a per megvesztegetés, kényszerítés és csalás vádjával indult a politikus ellen.

A vád koronatanúja, Donald Trump korábbi személyes ügyvédje vallomásával folytatódott a volt elnök elleni bírósági tárgyalás

Michael Cohen, Donald Trump egykori személyes ügyvédje vallomásában azt állította, hogy több alkalommal cselekedett korábbi főnöke érdekében 2016-ban, hogy „elintézzen” különböző ügyeket, amelyek veszélyesek lehettek volna a republikánus jelöltre a 8 évvel ezelőtti választási kampány során. Az ügyész kérdésére a jogász azt mondta, hogy saját forrásaiból fizetett Stormy Daniels felnőttfilmes színésznőnek 130 ezer dollárt, hogy ne beszéljen Donald Trumphoz fűződő állítólagos kapcsolatáról.

A nő korábban több interjúban tagadta az intim viszonyt Donald Trumppal, múlt héten a bíróságon tanúvallomásában ugyanakkor azt állította, hogy 2006-ban intim kapcsolatba került az akkor üzletember Donald Trumppal.

Michael Cohen a bíróság előtt elismerte, hogy 2016 szeptemberében kevesebb mint két hónappal a választás előtt titokban felvette beszélgetését Donald Trumppal. A felvételt a bíróságon is bemutatták, amiben egy 150 ezer dolláros kifizetésről van szó egy lapkiadónak, hogy megvásárolja egy fotómodell sztorijának közlési jogát, aki azt állította, hogy évekkel korábban közeli kapcsolatban volt Donald Trumppal.

A vallomásában elismerte, hogy a 2016-os, Donald Trump győzelmével végződő elnökválasztás után csalódott volt, hogy a neve nem merült fel a Fehér Ház kabinetfőnöki posztjára.

Michael Cohen az elmúlt hónapban többször hangoztatta, hogy szeretné börtönben látni egykori főnökét, a korábbi elnököt. Az egykori ügyvédet gazdasági bűncselekmények miatt korábban már bűnösnek találták, valamint hamis tanúzás miatt is elmarasztalták.
Donald Trump korábbi személyes ügyvédjének tanúvallomása kedden folytatódik.

Donald Trump a bíróság hétfői tárgyalása után úgy nyilatkozott, hogy ez a nap is megmutatta, hogy politikai ellenfelei a jogrendszert fegyverként használják fel ellene, és céljuk, hogy eltávolítsák őt a választási kampányból. Megismételte, hogy semmi bizonyíték nincs arra, hogy bűncselekményt követett volna el, az ügyet tárgyaló bírót pedig nagy mértékben elfogultnak nevezte.

A New York-ban április 15-e óta zajló bírósági büntetőper tárgya a Stormy Daniels-nek kifizetett hallgatási pénz elszámolása. Az ügyészség szerint Donald Trump utasítására történt a kifizetés, amit jogi költségként tüntettek fel Donald Trump választási kampánya idején. A hallgatási pénz kifizetése önmagában nem illegális, hanem létező jogi eljárás az amerikai törvények alapján.

Megkezdődött a megvesztegetéssel vádolt Bob Menendez demokrata szenátor büntetőpere

New Jersey állam demokrata szenátora a vád szerint készpénzt és aranyat fogadott el, aminek fejében befolyását felhasználta üzleti magánérdekek kiszolgálása érdekében. A Bob Menendez elleni szövetségi vádak között az is szerepel, hogy kongresszusi szenátorként kiszolgálta Egyiptom érdekeit.

Az ügy vádlottja a politikus felesége is, aki az ügyészség szerint közvetítőként működött közre a korrupciós bűncselekményben, de ellene egészségi okok miatt csak nyáron indulhat a tárgyalás.

A vádlottak padján ül ugyanakkor két New Jersey állambeli üzletember, aki a megvesztegetési összegeket fizette. A befolyással való visszaélés harmadik kedvezményezettje, szintjén egy üzletember, a közelmúltban vádalkut kötött, bűnösnek mondta magát bizonyos kisebb súlyú bűncselekményben, és vállalta, hogy feltáró vallomást tesz a megvesztegetési ügy részleteiről.
Bob Menendez és a két további vádlott nem ismerte el bűnösségét.

A politikus lakásában 2022-ben tartott házkutatást a hatóság, ahol 100 ezer dollárt meghaladó értékű aranytömböket, és csaknem 500 ezer dollárnyi készpénzt foglalt le.

A harmadik szenátusi ciklusát töltő politikus ellen 2017-ben ugyancsak korrupció miatt emeltek bűnvádat, amikor az esküdtszék nem jutott egyhangú döntésre a bűnösségéről.

Bob Menendez az újabb vádemelés ellenére nem mondott le a szenátori mandátumáról, ugyanakkor a szenátus befolyásos külügyi bizottságának elnöki székéből távozni kényszerült, valamint bejelentette, hogy az idén novemberi választáson nem indult újra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Egyre több egyetemi hallgató szeretne tanulni a szellemitulajdon-védelemről

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2018 óta nyújt iparjogvédelmi és szerzői jogi képzést távoktatási és jelenléti képzésben résztvevő hallgatók számára egyaránt. Ez idő alatt már több, mint 11 ezer fő vette fel az iparjogvédelmi kurzust. Számuk egyre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el, és várhatóan a következő tanévben is növekszik a népszerűsége. Az újonnan csatlakozó hallgatók ettől a tanévtől megújult formában végezhetik el a modult. A tanulók mellett oktatók, kutatók, de akár a vállalkozók is hasznukra fordíthatják az itt szerzett tudást.

2024. október 3.

Az Európai Ügyészség vezetője: „Azt hittem, már mindent láttam”

Az Európai Parlament két szakbizottsága előtt számolt be a tevékenységükről Laura Codruta Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) vezetője. A szervezet előtt tornyosuló ügyek messze meghaladják kapacitásaikat, pedig nem is minden uniós tagállam tagja az EPPO-nak: Magyarország például nem.