Döntött a Kúria a népszavazási kérdésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lehetővé tette ítélével a Kúria, hogy az MSZP aláírásokat kezdhessen gyűjteni a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésükhöz.


A Kúria ma meghozott két döntésében elbírálta a 2016. február 23-án a Nemzeti Választási Irodába benyújtott két kérdés tárgyában a Nemzeti Választási Bizottság által meghozott határozatokat – olvasható a Kúria weboldalán.

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 16/2017. határozatát megváltoztatta, és az Erdösi Lászlóné által benyújtott kérdés hitelesítését megtagadta. A Kúria döntése meghozatalakor figyelembe vette, hogy az időbélyegzőnél Erdösi Lászlóné nem személyesen járt el, figyelembe vette, hogy a népszavazási kezdeményezés aláírással is igazolt átadásakor Erdösi Lászlóné másodikként nyújtotta be a kérdést, figyelembe vette továbbá a 2016. február 23-án az NVI előterében történt eseményeket. Ez utóbbi tekintetében a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdösi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdösi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem.

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat

Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet.
Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos

További részletek, megjelenés >>

A Kúria másik döntésben a Nemzeti Választási Bizottság 17/2017. határozatát változtatta meg, és hitelesítette a Nyakó István által benyújtott aláírásgyűjtő ívet, amely a következő kérdést tartalmazza: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?” A Kúria úgy ítélte meg, hogy a kérdés a választópolgári és a jogalkotó egyértelműség követelményének megfelel, nem ütközik az Alaptörvényben meghatározott tiltott tárgykörök egyikébe se.

A Kúria ezen döntése nyomán megszűnt a népszavazási eljárás akadálya: lehetőség nyílt a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazási ügyben aláírásgyűjtésre, ezért e tárgyban újabb kérdés nem nyújtható be – zárul a Kúria közleménye.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.