EB: hagyományos taxciég az Uber


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás – mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság.


A luxembourgi székhelyű törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy az Uber nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység a „szerves része” egy átfogó, közlekedési szolgáltatásnak. A cég tevékenysége tehát nem digitális, hanem közlekedési szolgáltatásnak minősül.

Az elektronikus kereskedelemről, illetve a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelv ezért nem alkalmazható az ilyen közvetítői szolgáltatásra, mely nem is „az általános értelemben vett szolgáltatásnyújtás szabadságának, hanem a közös közlekedéspolitikának a körébe tartozik” – mutatott rá a bírói testület.

Mint írták: a tagállamok feladata, hogy szabályozzák a szolgáltatásnyújtás feltételeit az uniós szerződések általános szabályaival összhangban.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

 

Az ítélettel a bíróság megerősítette Maciej Szpunar főtanácsnok állásfoglalását, miszerint az Ubernek közlekedési szolgáltatásnak kell minősülnie, mert gazdasági szempontból ez képezi az elsődleges elemet a vállalat működésében, az utasok és a sofőrök interneten keresztül történő összekapcsolása csak másodlagos.

A vállalat éppen ennek az ellenkezőjéről szerette volna meggyőzni az Európai Bíróságot.

Szakemberek szerint a verdikt árt a cég jövőbeli európai terjeszkedésének, de nem jelent teljes ellehetetlenítést.

Később az Uber közleményben reagált a történtekre, hangsúlyozva, hogy az ítélet nem változtat a működésén az uniós tagállamok többségében, ugyanakkor rámutatott, hogy „európaiak milliói számára továbbra is akadályozzák az Uberhez hasonló alkalmazások használatát”.

„Folytatni fogjuk a párbeszédet az európai városok vezetésével” – közölték.

Az Uber öt éve érkezett Európába. A hagyományos taxitársaságok és hatóságok is bírálták, mondván, tisztességtelen versenyelőnyre tett szert azzal, hogy közösségi személyszállító szolgáltatásként nem vonatkoztak rá a szigorú engedélyezési és biztonsági előírások.

A most is alkalmazott, előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. Utóbbi azonban nem dönti el a jogvitát, az a tagállami bíróság feladata, hogy az ügyet a luxembourgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.