Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a KOMETA 99 Élelmiszeripari Zrt. (KOMETA) vállalását, amely a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozással összefüggésben weboldal és a fogyasztói tudatosságot növelő kommunikációs kampány elindítását, valamint megfelelési program bevezetését foglalja magában.
A Kométa 2014-ben indított reklámkampányaiban a „Mondjon igent az EGÉSZSÉGRE!”, a „Magas hústartalommal az egészségért” szlogeneket használta illetve készítményeinek ún. mentességére hivatkozott. Ezzel összefüggésben a kereskedelmi kommunikáció azt sugallta, hogy a „mentesség” és az egészség kapcsolata mindenkire egyformán, korlátozás nélkül érvényes-e.
A társaság nem ismerte el a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezéseinek megsértését, ennek ellenére komplex, több elemből álló kötelezettségvállalást nyújtott be a versenyhatósághoz. A GVH úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a vállalások elfogadásával, ezért jogsértést nem állapított meg.
A GVH a vállalkozás számára kötelezettségként írta elő, hogy vállalásai alapján
A GVH azért döntött a kötelezettségvállalás elfogadása mellett, mert a Kométa már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakában benyújtotta kötelezettségvállalási nyilatkozatát, amely jelentős idő és erőforrás megtakarítását tette lehetővé, megszüntette a jelen eljárásban kifogásolt gyakorlatát, a vállalás túlmutat a konkrét ügyön, valamint a vizsgált gyakorlattal okozott esetleges kár ellentételezésén, illetve a GVH nem állapított meg a versenyfelügyeleti eljárás szempontjából releváns jogsértést a vállalkozással szemben e döntését megelőző öt évben.
A GVH kiemelte, hogy a kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor elsődleges cél a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntéskor mérlegeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira. A GVH álláspontja szerint a jelen ügyben az edukációt a fogyasztók az érintett termékek iránt tapasztalható érdeklődése, de átfogó informáltságuk hiánya indokolja.
(gvh.hu)
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!