Egyre több ország garantálja a melegjogokat

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. augusztus 31.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Chile miniszterelnöke egy olyan törvényjavaslatot terjesztett az ország törvényhozása elé, amely lehetővé teszi az azonos neműek számára a házasságkötést és a gyermekek örökbefogadását.


A miniszterelnök szerint mesterségesen nem korlátozhatják az emberek érzelmeit és alapvető jogait pusztán a nemük alapján. 

A Washington Post is foglalkozott az üggyel, ahol az újságírók úgy vélték, hogy a törvényjavaslatot már nem fogják elfogadni a márciusban esedékes választásokig, de kiemelték, hogy egy alapvetően konzervatív berendezkedésű országban nagy jelentőséggel bír egy ilyen javaslat.

Az azonos neműek házasságának lehetővé tétele nemzetközi tendenciává vált az elmúlt időben. Többek között hasonló szabályozást vezetett be Málta, az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága megállapította, hogy az azonos nemű párokra is ugyanolyan nyugdíjszabályok vonatkoznak, az új-zélandi parlament nyilvánosan kért bocsánatot azoktól, akiket homoszexualitásuk miatt korábban büntetőeljárás alá vontak, Egy kínai bíróság nyilvános bocsánatkérésre kötelezett egy mentális betegeket kezelő intézményt, mert kezeléssel akartak valakit kigyógyítani a homoszexualitásból.

Azonban még mindig sok országban üldözik a saját nemükhöz vonzódókat. Nigériában például büntetőeljárás alá vontak 53 férfit, mert egy meleg pár esküvőjén vettek részt, amellyel megsértették a gyülekezési törvényt és az azonos neműek házasságát tiltó jogszabályt is. Csecsenföldön sem sokkal jobb a helyzet. A Human Rights Watch civil szervezet az ENSZ emberi jogi főképviselőjének vizsgálatát sürgette, mert olyan bejelentések érkeztek hozzájuk, hogy Csecsenföldön üldözik a saját nemükhöz vonzódó embereket.

(jurist.org)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek: