Együttműködik az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Együttműködési megállapodást írt alá az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a kooperáció elősegíti a két szervezet szakmai munkáját a tisztességes verseny megteremtése érdekében valamennyi gazdasági szektorra kiterjedően – közölte a versenyhatóság.

A közlemény szerint az együttműködési megállapodás tiszteletben tartja az Országgyűlés alá tartozó GVH működésének függetlenségét, ugyanakkor keretet ad a közös munkának, amelyet a két fél a tisztességes piaci verseny feltételeinek megteremtése és társadalmi elfogadottságának növelése érdekében végez.

Az együttműködés során kiemelt jelentőséget kap az utóbbi időszak egyik legaktuálisabb, a versenyhatóság által is prioritásként kezelt témaköre: a digitális gazdasággal összefüggő tapasztalatok megosztása, amelynek egyik színtere az IM által életre hívott Digitális Szabadság Bizottság.

Az együttműködés kitér emellett a nemzetközi szervezetekben, különösen az Európai Bizottság Versenyügyi Főigazgatósága keretében folyó szakmai munkával kapcsolatos koordinációra.

Mivel a versenyjog az Európai Unió egyik legfontosabb és leginkább összehangolt területe, európai ügyekért is felelős miniszterként úgy gondolom, hogy a megállapodás kiemelt jelentőséggel bír mindkét intézmény számára – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a közlemény szerint.

A GVH és az Igazságügyi Minisztérium elkötelezett a tisztességes piaci verseny érvényesítésében. A partneri együttműködés megfelelő kereteket ad ahhoz, hogy a versenyhivatal és a minisztérium szakemberei legjobb tudásukat adva járuljanak hozzá a tisztességes piaci magatartás elterjesztésén keresztül a magyar emberek jólétéhez – idézi a közlemény Rigó Csaba Balázst, a GVH elnökét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 29.

2,5 milliárd forintos GVH-bírságot kapott a Booking.com

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal.
2020. július 31.

20 millióra bírságolta a DIGI-t a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal módosította a DIGI-Invitel fúziót jóváhagyó tavasszal kiadott határozatát és egyúttal eljárási bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft-re ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt. Az eljárás alá vont vállalkozás újfent nem tájékoztatta a hatóságot a valós helyzetről, mely azonban utólag kiderült.