20 millióra bírságolta a DIGI-t a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal módosította a DIGI-Invitel fúziót jóváhagyó tavasszal kiadott határozatát és egyúttal eljárási bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft-re ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt. Az eljárás alá vont vállalkozás újfent nem tájékoztatta a hatóságot a valós helyzetről, mely azonban utólag kiderült.


A versenyhatóság márciusban feltételek és kötelezettségek előírása mellett járult hozzá, hogy a DIGI megszerezze az Invitel Távközlési Zrt-t. A tavaszi határozat egy megismételt eljárás során született, melynek megindítására – jelentős bírság mellett – azért volt szükség, mert a GVH a cég félrevezető információszolgáltatása miatt kénytelen volt visszavonni korábbi döntését.

Most kiderült, hogy a DIGI a megismételt eljárásban is hibásan szolgáltatott adatot, ezért a GVH-nak módosítania kellett újabb határozatát is. A versenyhivatal egyúttal 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a DIGI-re, amiért a cég mulasztása meghiúsította a hatóság számára a valós tényállás feltárását.

Mivel a GVH a vállalkozások összefonódásainak ellenőrzésekor alapvetően a felek által rendelkezésre bocsátott adatokból dolgozik, ezért a gyorsaság és hatékonyság mellett kiemelt figyelmet szentel az adathitelesség kérdésének. A nemzeti hivatal a fogyasztók érdekében minden olyan vállalati magatartással szemben fellép, amelyek aláássák az az adathitelességet az eljárások során.

(gvh.hu)



Kapcsolódó cikkek:


Előkészítő ülés volt a nagynénjét agyonverő férfi ügyében
2020. szeptember 24.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt álló vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés elkövetésével vádolja az ügyészség.

Elsőfokú döntés született az Eszterházy-kincsek ügyében
2020. szeptember 24.

Elsőfokú döntés született az Eszterházy-kincsek ügyében

Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék szerdán az Esterházy Magánalapítvány igényét az úgynevezett Esterházy-kincsek tulajdonjogára. A Privatstiftung várhatóan fellebbezést nyújt be az elsőfokú bírósági ítélet ellen – közölte az alapítvány képviselője az ítélethirdetést követő sajtótájékoztatón.