Elhunyt Karsai Dániel
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy magyar férfinek, aki amiatt tett panaszt, hogy a több mint tíz évig húzódó büntetőeljárása ideje alatt sorozatosan megsértették személyiségi jogait. Magyarországnak összesen 8000 eurót kell fizetnie a sértettnek – adta közre döntését a strasbourgi székhelyű bíróság kedden.
A bírói testület közleménye szerint 2000 euró nem vagyoni kár, valamint 6000 euró, a fogva tartása idején felvetődött költségeinek megtérítése jár Süveges Péternek.
A közlemény kitér arra, hogy a bíróság hosszúnak találta a több mint hat éves előzetes letartóztatás és fogva tartás idejét, valamint a büntetőeljárás több mint tíz éves hosszát.
A férfi azért tett panaszt az emberi jogi bíróságnál, mert állítása szerint ez idő alatt a magyar hatóságok erősen korlátozták személyi szabadságát: házi őrizete miatt nem tudott elegendő számban ellátogatni beteg szüleihez, kérését többször visszautasították.
A strasbourgi közlemény megemlíti, hogy a magyar Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a kérelmét, hogy vasárnaponként misére mehessen, valamint az eljáró hatóságok rendszeresen tiszteletnek voltak és nem jártak el kellő körültekintéssel ügyében.
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia |
---|
2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet. |
A többszörösen visszaeső férfit gyilkosság, fegyveres rablás, illegális fegyvertartás és robbanóanyagok birtoklása miatt helyezték előzetes letartóztatásba, majd bűnismétlés lehetősége miatt házi őrizetet rendeltek el ellene.
A 2005-ben kezdődő eljárás során Süveges Pétert bűnösnek találták és 2014 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 2015 júliusában a budapesti Legfelsőbb Bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte. Az ügyet első fokra utalta vissza, amely azóta is folyamatban van.
(Forrás: MTI)
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!