Elérhető az OBH elnökének 2018-as beszámolója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A dokumentum bemutatja az elmúlt év tevékenységét, a stratégiai célok alapján kitűzött és megvalósított feladatokat, valamint az elért eredményeket.

Dr. Handó Tünde, az OBH elnöke a 2018-as beszámoló előszavában hangsúlyozta, hogy a bírósági szervezet tevékenységének fókuszában továbbra is az évi több millió jogkereső állampolgár van. Így az OBH kiemelt feladata, hogy az ügyfelek elégedettsége érdekében megteremtse a kényelmes, egyszerű és gyors ügyintézés körülményeit, mindeközben pedig biztosítsa a szervezetben dolgozó 11 000 fő részére az időszerű és megalapozott ítélkezéshez szükséges munkafeltételeket.

2018-ban a bírósági eljárások szabályozása teljesen megújult, hatályba lépett a három új eljárási kódex: a polgári és a közigazgatási perrendtartás, valamint a büntetőeljárási törvény. Emiatt különösen nagy hangsúlyt kellett helyezni az ügyfelek tájékoztatására, arra, hogy mindenki, aki a bírósághoz fordul, tisztában legyen a legfontosabb változásokkal. Az ügyfelek a megújult honlapon, valamint a folyamatosan frissülő közösségi oldalakon a bíróságokkal, bírósági eljárásokkal kapcsolatos minden lényeges információhoz hozzáférhetnek.

2018-ban a XXI. századi bírósági működés követelményeinek megfelelően elkészültek az első, egységes elveken alapuló ügyfélközpontok, melyeket újabbak követnek majd a jövőben szerte az országban. Tovább folytatódott a Digitális Bíróság Projekt, az ennek keretében megvalósuló informatikai fejlesztésekkel egyrészt az eljárásokra fordított idő és költségek is jelentősen csökkenthetők, valamint az ügyfelek olyan kényelmi szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, mint az e-mail és SMS értesítés.

Dr. Handó Tünde kiemelte a segítő, támogató hozzáállás, a közös hang, az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös bizalom fontosságát, ami az alapja lehet annak, hogy az igazán fontos dolgokra összpontosítva a bírósági szervezet megőrizze fenntartható értékeit és folyamatosan építkezzen.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.