Életfogytiglant kapott a népligeti gyilkos

Jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélték azt a férfit, aki több nőre is rátámadt, egyik áldozatát szexuálisan bántalmazta, majd megölte – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

A közleményben azt írták, a 31 éves vádlott 2016. október 12-én az esti órákban a IX. kerület Boráros téren megismerkedett egy hajléktalan nővel, akit közös italozásra hívott.

A nő és a férfi a X. kerületi Népligetbe ment, ahol egy sötét, bokros területen italozni kezdett. A férfi egy idő után szexuálisan bántalmazta a sértettet, majd különösen kegyetlen módon megverte és a magatehetetlen nőt egy bokorba vonszolva a parkban hagyta. A sértett az őt ért bántalmazást követően a helyszínen meghalt.

A vádlott – a vádirat szerint – még négy nőt támadott meg 2017 decemberében a X. és XIV. kerületben. A nőket szexuálisan bántalmazni akarta, de ez nem sikerült, mert az áldozatok hangosan segítséget kértek.

A férfi mindnyájukat megütötte vagy megrúgta, egyikük életveszélyes sérüléseket is szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A bíróság bűnösnek mondta ki a támadót, és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, valamint 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


A bíróság nem bírálta el a kereseti kérelmeket
2020. június 5.

A bíróság nem bírálta el a kereseti kérelmeket

Közigazgatási perben a felperes főszabály szerint csak a megelőző közigazgatási eljárásában már értékelt tényekre, körülményekre hivatkozhat. Ezért nem elégséges indoka a kereseti kérelem elutasításának az, hogy a felperes nem hivatkozott új tényállási elemre, nem csatolt új bizonyítékot.

Tisztességtelen ÁSZF-et alkalmazott a mobilszolgáltató
2020. június 5.

Tisztességtelen ÁSZF-et alkalmazott a mobilszolgáltató

A felülvizsgálati kérelemmel érintett szerződési feltételek tisztességtelenek, mert egyes feltételek nem egyértelműek, mások nem tartalmazzák igazolható módon az előfizető tájékoztatásának a tartalmát, illetve abban a fogyasztó őt megillető jogról mond le.