Elfogadta a román parlament az igazságszolgáltatási törvényeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadta a román szenátus az igazságszolgáltatás reformját előirányzó törvénytervezeteket, amelyeket a kormány terjesztett a testület elé – adta hírül kedden a román közszolgálati rádió.

A szenátus a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről, az igazságszolgáltatás megszervezéséről, illetve a bírák és ügyészek jogállásáról szóló három törvénytervezetet szavazta meg a kormánykoalíciót alkotó pártok támogatásával. Korábban a képviselőház is elfogadta a jogszabályokat.

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) honatyái a tervezetek ellen szavaztak, mert szerintük alkotmányellenesek. Bejelentették, hogy az alkotmánybíróságon fogják megtámadni őket. Az USR azt is nehezményezte, hogy a kormányoldal nem várta meg az illetékes nemzetközi szervezetek véleményezését, és szerintük a jogszabályok kiteljesítik azokat a „reformellenes” intézkedéseket, amelyeket a szociáldemokraták kezdeményeztek a 2017-2018-as időszakban.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint azonban a jogszabályok figyelembe veszik a Velencei Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja, a GRECO által megfogalmazott elvárásokat. Turos Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvetője szerint a törvénytervezetek elfogadása fontos lépést jelent az igazságszolgáltatás terén, és összefügg Románia óhajtott schengeni csatlakozásával is, hiszen a román igazságszolgáltatás brüsszeli figyelemmel kísérése csak akkor zárul le, ha Románia korszerűsíti az igazságügyi törvényeit.

Korábban Románia schengeni csatlakozását egyebek mellett azért halasztották el, mert egyes tagállamok elégtelennek tartották a román igazságszolgáltatási reformokat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.