Elítéltek egy dohánybolti rablót Szolnokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék egy férfit, aki tavaly februárban betört a szolnoki piaccsarnokba, később pedig késsel fenyegetőzve kirabolt egy nemzeti dohányboltot a megyeszékhelyen – közölte a törvényszék sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a különös visszaesőnek számító fiatalembert felfegyverkezve elkövetett rablás és négy rendbeli, szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt ítélték el.

A vádlott 2017. február 22-én este tört be a szolnoki piaccsarnok épületébe, hogy az ottani üzletekből és pultokról pénzt és más értéktárgyakat vigyen el. Három üzletbe is megpróbált betörni, két esetben sikerrel is járt, végül egy hatezer forint értékű pénzkazettával, 13 500 forinttal és egy üdítővel távozott.

Két nappal később, este egy konyhakéssel bement a Konstantin úti dohányboltba, azt mondta az eladónak, hogy most szabadult a börtönből, ahol 18 évet ült gyilkosságért, és megöli, ha nem adja át neki az összes pénzt és a telefonját. A vádlott végül 227 ezer forint készpénzzel és a nő 42 ezer forintot érő mobiltelefonjával elmenekült.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.