Ellátatlanul hagyta gyermekét egy 15 éves emődi lány, emberöléssel gyanúsítják


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszülte, majd ellátatlanul hagyta gyermekét egy 15 éves emődi lány, aki ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság – írta a police.hu hétfőn.

Tájékoztatásuk szerint a gyanúsított múlt pénteken életképes újszülöttnek adott életet családi házuk udvarán, a kislányt azonban ellátatlanul a szomszéd kertjében hagyta.

A szülés után rosszul lett a 15 éves lány, ezért hozzátartozói kihívták hozzá a mentőket, akik kórházba szállították. Ellátása közben kiderült, hogy nem sokkal korábban szült.

Az újszülöttet megtalálták a kiérkező rendőrök, átadták a mentőknek, akik őt is kórházba vitték, a kislány azonban ellátása közben életét vesztette. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat és kezdeményezte a letartóztatását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.