Az Európai Versenyhálózat támogatja az Európai Bizottság tervezetét
A nemzeti versenyhatóságokat tömörítő Európai Versenyhálózat támogatását fejezte ki az iránymutatás-tervezettel kapcsolatban.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány nevében törvényjavaslatot terjesztett elő a Belügyminisztérium (BM) az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló és az egészségügyről szóló törvény módosításáról, sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől.
A belügyminiszter által jegyzett, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényt módosító előterjesztés arról is rendelkezik, hogy a folyamatban lévő etikai eljárásokat az orvosi kamara helyett az Egészségügyi Tudományos Tanács folytatja le.
Az indoklás szerint a módosításra azért van szükség, mert „az emberek egészségügyi ellátásához való joga alkotmányos alapjog, amit veszélybe sodor a Magyar Orvosi Kamara azzal, hogy hatalmával visszaélve nyomást gyakorol az orvosokra, fenyegeti őket”.
Azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait – tették hozzá.
„A Belügyminisztérium a betegek érdekeit tekinti elsődlegesnek, az új ügyeleti rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges valamennyi feltételt biztosítja” – írták.
A kamara a hír hallatán rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett reagálva a benyújtott egy törvényjavaslatra: Az új ügyeleti rendszert elvileg az Országos Mentőszolgálattal szerződött háziorvosokkal akarta megoldani a kormányzat, de a Magyar Orvosi Kamara február elején tartott küldöttgyűlésén úgy döntöttek: addig bojkottálják ezt, amíg a kormány nem teljesíti a kamara feltételeit. Szerintük erre a független szakmai lépére reakció a törvénymódosítás.
Kivételes eljárásban tárgyalja és fogadhatja el az Országgyűlés kedden a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló kormányzati törvényjavaslatot.
(MTI, telex.hu)
A nemzeti versenyhatóságokat tömörítő Európai Versenyhálózat támogatását fejezte ki az iránymutatás-tervezettel kapcsolatban.
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!