Előzetesben marad a kelenföldi erőszakoskodó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kelenföldön szexuális erőszakot elkövető fiatal már többször összeütközésbe került a törvénnyel.


A Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerős végzésével további három hónappal, 2016. november 3-ig meghosszabbította annak a fiatal férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben szexuális erőszak és testi sértés miatt folyik nyomozás – közölte lapunkkal a Fővárosi Törvényszék.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016 áprilisában Kelenföldön a sértett bántalmazásával és megalázásával szexuális erőszakot követett el, amely miatt 2016. május 1-jétől előzetes letartóztatásban van.

A Fővárosi Főügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottal szembeni kényszerintézkedés meghosszabbítását. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta.

A bíróság indokolásában hangsúlyozta, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya jelentős, a szexuális erőszak bűntette bizonyítottsága esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával büntethető, azonban a halmazati szabályokra is figyelemmel a büntetési tétel nagyságából eredő fenyegetettség olyan nagy, ami már önmagában alkalmas lehet a szökés veszélyének megállapítására. A gyanúsított személyi körülményei, életvitele a büntetési tétel nagyságából eredő fenyegetettséget tovább erősítik. Büntetlen előéletű, de fiatal felnőtt kora ellenére már több alkalommal került összeütközésbe a törvénnyel.

 

Az, hogy a gyanúsított erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőeljárás, valamint szintén erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt folyamatban volt eljárásban alkalmazott vádhalasztás hatálya alatt vált gyanúsíthatóvá az újabb erőszakos bűncselekmény elkövetésével, a bűnismétlés veszélyét nyomatékos súllyal megalapozza. Fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el – indokolta döntését a bíróság.

A végzés nem jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.