Embercsempészeket ítélt el a Pécsi Járásbíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt jogerősen fegyházra ítélt hétfőn a Pécsi Járásbíróság több magyar férfit, aki pénzért szállított migránsokat a déli határtól Nyugat-Európa irányába – tájékoztatott a Pécsi Törvényszék.

A vádlottak 2017 nyarán és őszén pontosan meg nem határozható számú, harmadik országbeli, Magyarország területén a jogszabályok megszegésével tartózkodó, az országot a szabályok megszegésével elhagyni szándékozó embernek nyújtottak segítséget. Egy pakisztáni férfi megbízásából személyenként 150-500 euró fejében az ország déli határaitól az északnyugati határhoz, esetenként pedig valamelyik nyugati országba fuvarozták az illegális bevándorlókat.

Négy vádlottat társtettesként, bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett embercsempészés miatt mondott ki bűnösnek a bíróság a hétfői előkészítő ülésen. Az elsőrendű vádlottat négy év tíz hónap, a másodrendűt öt év, a negyedrendűt négy év nyolc hónap, az ötödrendű vádlottat három év nyolc hónap fegyházra ítélték. Egyes cselekményekben a nyolcadrendű vádlott is részt vett, őt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A bíróság a harmadrendű vádlott esetében tárgyalást, a jelen nem levő hatodrendű és hetedrendű vádlott ügyében pedig ismételten előkészítő ülést tart majd.

A 2018-ban hatályba lépett új büntetőeljárási törvény értelmében az előkészítő ülésen az ügyész indítványt tehet a büntetés mértékére abban az esetben, ha a vádlott ugyanekkor beismeri a bűncselekmény elkövetését, és így lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Ebben az esetben a bíróság már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozhat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Nem jár a korkedvezményes nyugdíj a kormányhivatallal pereskedő transz nőnek a Fővárosi Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék kedden határozatot hirdetett egy transz nőnek, G. V. A.-nak az ügyében, aki azt próbálta elérni, hogy ő is jogosult legyen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazási lehetőségére, a “Nők 40”-re, vagyis negyven év munka után nyugdíjba vonulhasson. G. V. A. Budapest Főváros Kormányhivatalát perelte be, miután az elutasító határozatot hozott az ügyében. A törvényszék most elutasította G. V. A. keresetét.

2024. december 4.

Ne féljen a DÁP-regisztrációtól, mutatjuk, mit kell tennie

A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. Most az utóbbival kapcsolatban gyűjtöttük össze az 5 legfontosabb kérdést és választ a gördülékeny használat érdekében.

2024. december 4.

Bíróság: Szivárványzászló-égetésre buzdítani közösség elleni uszítás

Harmadfokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátotta Barcsa Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a Győri Ítélőtábla, amiért a szervezet 2019 októberében szivárványzászló-égetésre hívott fel egy október 23-i megemlékező eseményt népszerűsítő anyagaiban.