Emberi személyiség a jog útvesztőiben
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vajon mivel járna a klónozás, vagy: ha lefagyasztanánk valakit, a személyisége jogi értelemben tovább élne-e? Hol húzódik a büntetőjogi védelem határa? Mit véd a médiajog? Egyáltalán: hol tart a jogfejlődés? Az Ars Boni jogi folyóirat tudósítása szerint ilyen és ehhez hasonló izgalmas témákat feszegettek az előadók az MTA Jogtudományi Intézete és Médiatudományi Kutatócsoportja által Személy és személyiség a jogban címmel rendezett konferencián.
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Médiatudományi Kutatócsoportja múlt csütörtökön Személy és személyiség a jogban címmel rendezett konferenciát a budai várnegyedben, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Jakobinus-termében. A különböző jogterületekről érkező előadók arra kerestek választ, milyen képet alkotnak az egyes jogágak és jogterületek az emberről, mint személyről, illetve a személyiségről. Hol tart és merre ível a jogfejlődés?
A konferenciát megnyitó Menyhárd Attila, az ELTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszékének vezetője felvezetőjében rámutatott: a személy és a személyiség a legalapvetőbb jogi kategóriák közé tartozik, pont ezért érdekes, hogy maga a jog mit is gondol róluk valójában.
A konferencián olyan kérdések is felmerültek, mint például mivel járna a klónozás, vagy ha lefagyasztanánk valakit, a személyisége jogi értelemben tovább élne-e? Hol húzódik a büntetőjogi védelem határa? Mit véd a médiajog? Hol tart a jogfejlődés? Az előadások tematikusak voltak: polgári jogi megközelítés, kis európai kitekintés, büntető- és médiajog, végül pedig alkotmányjog váltotta egymást és próbált válaszolni. Végül leginkább kérdőjelek maradtak.
„Valami mocorog a felszín alatt”
Mint később kiderül, az esemény tulajdonképpen fiatal kutatók és egyetemi oktatók, szakemberek beszélgetése. Menyhárd felvezetője után Sárközy Tamás professzor érkezik, aki bár nem a legfiatalabb, mégis mindenki másénál lelkesebb és lendületesebb, lényegre törő előadással robban be. Megtudjuk, hogy a személy fogalmának dogmatikáját kifejezetten a magánjog alakította ki, a többi jogág már csak átvenni, alakítani tudta. Polgári jogi értelemben a személy a jogalanyt jelöli, jogok és kötelezettségek összességének birtokosát. Sárközy szerint a képlet elvileg egyszerű, hiszen az ember megszületésétől haláláig rendelkezik mindezekkel. Valójában viszont manapság mégsem egyértelmű sem a születés, sem a halál jogi megítélése.
Az Alaptörvény méhmagzati korától fogva védi az embert, a polgári jog ezzel szemben csak vagyonjogi szempontból (és csak feltételesen) ismeri el a méhmagzat jogalanyiságát. Sárközy pörög: utal az emberek esetleges hibernálása, illetve klónozása kapcsán felvethető jogi problémákra, például arra, hogy a lefagyasztott embernek a fagyasztás ideje alatt lehetne-e személyisége vagy sem. Eljátszik a gondolattal, hogy „hátha lesz még egyszer három Sárközy Tamás” – ilyen esetben vajon hogy felelne az egyik a másik által vállalt kötelezettségekért? A kegyeleti jogokról szóló tanok új irányzataként megemlíti a keresztény természetjog azon felfogását, miszerint a kegyeleti jog valójában nem az elhunyt rokonait megillető személyiségi jog, hanem egyfajta post mortem jogként az elhunythoz kapcsolódik, aki számára ezért lehetővé kellene tenni, hogy valakit (például egy ügygondnokot) megbízzon lelkének képviseletével. Sárközy beszél még a jogi személyeket illető szabályozási hiányosságokról, előadását pedig azzal zárja, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint 100 éve lehetett, manapság „mozog a kép”, „valami mocorog a felszín alatt”. Az elhangzottak fényében csak bólintani tudunk. Erős felütés ez, és Sárközy a nap folyamán még visszatér, hogy sajátos keretbe foglalja a konferencián elhangzottakat. De ne szaladjunk ennyire előre.
A személyiségi jogok fellendülésének új szakasza?
Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem jogi karának docense párhuzamot állít a II. világháború lezárását követő időszak és napjaink között. Előbbi Sólyom László megfogalmazása szerint a személyiségi jogok fellendülésének időszaka volt, és mindez Görög szerint ma is elmondható. Rövid történeti áttekintés után áttér a sérelemdíj intézményére, amely a német fájdalomdíj hagyományait viszi tovább a magyar jogban. Elsődleges feladata a kompenzáció, emellett azonban kísérő, támogató funkcióként zászlajára tűzi a megelőzést is. Ez a magánjogi büntetés irányába hat, ami szerinte nem feltétlenül jó megoldás, viszont a sérelemdíj összegszerűségét várhatóan emelni fogja.
A legnagyobb kérdés az úgynevezett bagatell igények köre, Görög szerint ezeket nem kiszűrnie, hanem megítélnie kell a bírói gyakorlatnak. Több modell is rendelkezésre áll, és szerinte a holland úgynevezett „komoly jogsértés klauzula” a legalkalmasabb erre. Lényege, hogy a bíróság első körben objektív alapon vizsgálja, a tényleges magatartás megvalósíthat-e személyiségi jogsértést. Ha igen, a sérelemdíj iránti igény megalapozott, ha viszont nem, akkor azt kell megvizsgálni, hogy a magatartás az érintett személy kapcsán kiváltott-e ilyen sérelmet. Egy ilyen kétlépcsős vizsgálat alkalmazásával Görög áthidalhatónak látná a bagatell igények problematikáját.
Önrendelkezés és autonómia
A magánjogi megközelítést Sonnevend Pál előadása követi. Az ELTE-ÁJK docense a személyiség filozófiai fogalomtörténetét eleveníti fel. Boethius, Locke és Kant eszmerendszerét, az ezekben megjelenő személy-, majd személyiségfogalmat villantja fel, és levonja a következtetést, hogy a személyiség értelmét a racionalitás, a tudatosság, valamint különösképpen az önrendelkezés adja. Áttér az Emberi Jogok Európai Egyezményére, ami ugyan nem helyezi középpontba a személyiséget, mégis vitathatatlanul fontos szerepet ad neki 8. cikkében, mégpedig a magánélethez való jog kapcsán. Ez Sonnevend szerint szintén az önrendelkezés jogából eredeztethető. Érdekes jogesetként utal a YF v. Turkey-ügyre, amely kimondta, hogy a kötelező, ám indokolatlannak tekinthető nőgyógyászati vizsgálat sérti a 8. cikket. Emlékeztet a hosszan húzódó, több kört megélt von Hannover v. Germany-ügyben megfogalmazott egyes bírói tézisekre is. A bíróság többek között megállapította, hogy ha a monacói hercegnőről készült paparazzo fotók csak a kíváncsiság kielégítését szolgálják, és nem relevánsak a közügyek szempontjából, akkor azok a hercegnő magánéletébe történő jogtalan beavatkozásnak tekintendők, különös tekintettel arra, hogy a hercegnőnek nincs valódi politikai funkciója, ami miatt el kellene tűrnie a fotósokat maga körül.
Büntetőjogi problémák
A büntetőjogi szekció következik, elsőként Szomora Zsolt, a szegedi jogi kar docense tart előadást a becsületről, mint sajátos jogi tárgyról. Álláspontja szerint ez a jó hírnévként felfogott társadalmi megbecsülés és az emberi méltóság fogalmát foglalja magában. A büntetőjogi vonatkozások specifikumairól szólva megjegyzi, hogy egyrészt a büntetőjogi becsületfogalom nem feleltethető meg az emberi méltóságnak, másrészt a becsület, mint alkotmányjogi kategória valójában nem is létezik. Kiemeli, hogy a büntetőjog nem tud egy olyan általános személyiségvédelmet megvalósítani, mint a polgári jog, hanem a személyiséget tipizálnia kell, fel kell darabolnia különböző szeletekre ahhoz, hogy azok az egyes büntetőjogi tényállásokba beilleszthetők legyenek jogi tárgyként.
Filó Mihályé, az ELTE jogi karának adjunktusáé a nap legellentmondásosabb előadása. Egyrészt jól érezhető és lenyűgöző műveltséggel hivatkozik jogtudósok sokaságának legkülönbözőbb műveire, másrészt nagyon erős tézist fogalmaz meg: míg a Btk.-ban elhelyezett „klasszikus” becsületsértő tényállások szerinte legitimek, a holokauszt és a kommunista népirtások tagadásának kriminalizálása esetében álláspontja szerint nincs valódi védendő jogi tárgy, hanem a Btk. egyfajta érzést, érzetet véd, ami viszont nem büntetőjogi feladat, ezért a tényállások elhibázottak. A probléma nem az, hogy Filó megfogalmazza mindezt, hanem hogy a messzibe révedő tudós magatartásával teszi. Megkérdezi ugyan a közönséget, hogy mi a véleménye, de válaszában többek között megjegyzi, hogy nem is tudja pontosan, mi szerepel ezekben a tényállásokban, annyira rosszak. És itt nyilvánvalóan túloz, de mégis, ezzel csak saját tézisének komolyan vehetőségét gyengíti. A húsz perces időkeret és a vita persze nem is ad lehetőséget arra, hogy kellőképpen alátámassza mondandóját, viszont ennél talán mélyebbre is áshatott volna, hogy én is értsem, ő hogyan is érti. Más is így érezheti, mert a közönség itt kérdez először, és kifejezetten színvonalas felvetéseket hallhatunk például közszereplői minőségről, vagy éppen a közösség és benne az egyes közösségi tagok méltóságáról. A vita érezhetően nincs lezárva, de következik az ebédszünet, úgyhogy sajnos nyitva marad a konferencia egyik kétségtelenül legeredetibb és egyben legvitathatóbb tézise.
Média és személyiségvédelem
A délutánt a személyiségvédelem médiajogi megközelítése nyitja. Elsőként Benke Gábor, a TV2 korábbi jogi tanácsadója a hazai médiaszabályozás történeti ívét rajzolja meg, és kiemeli az általa önálló jogágnak tartott médiajog személyiségvédelmi sajátosságát. Ennek lényege, hogy a médiajog a polgári jogi személyiségvédelem általános felfogásával szemben nem az adott személyt védi egy másik személy ellenében, hanem a társadalmat a személyiségi jogsértéssel fenyegető helyzettől. Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a Médiatanács tagja erre rímelve fejti ki, hogy a médiaszabályozás személyiségvédelmi célja közösségi természetű: az emberi méltóság intézményes tartalmának, kultúrájának kell érvényt szereznie. A cél ezért olyan média létrehozása, amely az emberi jogokat védi, és érvényesíti az általános társadalmi érdekből kiindulva. Példaként hozza a valóságshow-szereplő Alekosz esetét, amikor a feleségkereső műsorban a jelöltek egyikének csokitortával, a másiknak pedig gereblyével (?) kellett zuhanyoznia. Az ügyben végül a bíróság mondta ki, hogy egy ilyen tartalomszolgáltatás a közérdeket sérti.
Koltay szerint itt húzódik a lényegi választóvonal: nem arról van szó, hogy az adott feleségjelölt emberi méltósága ne sérült volna ezáltal. Ez kétségtelen ugyan, de a médiajogi személyiségvédelem nem ezt hivatott védeni, hanem a közösséget, vagyis a nézőket, és erre tekintettel tartotta megalapozottnak a tévécsatornával szemben kiszabott bírságot. Koltay végezetül utal rá, hogy ha a médiajognak feladatát képezné az egyes jogalanyok személyiségi jogainak védelme, azzal a médiajog „belemászna” az egyéni jogérvényesítésbe, így a polgári és a büntetőjog mellett egy harmadik szabályozási rezsimet hozna létre, viszont az előző kettő eszközei nélkül. Koltay szerint ez egyértelmű tévút lenne.
Jogelméleti alapvetések és a külföldi alapjogi bíráskodás
A konferencia záró szekciójaként két érdekes alkotmányjogi szempontú megközelítést hallhattunk. Hegyi Szabolcs, a miskolci jogi kar jogelméleti tanszékének docense leszögezi, hogy az alkotmányjogban nincs definiált személyiségfogalom, hanem a személy alkotmányos jogállásából kell kiindulnunk. Két szemléletet ismertet, a magánemberi, illetve az állampolgári (honpolgári) felfogást. A magánemberi dimenzió a privát viszonyokat és célokat jelenti, amelyek nem kötődnek politikai közösséghez (illetve csak szélsőséges esetekben), és az ehhez köthető alapjogok az állammal szembeni védelmet hivatottak biztosítani. Az állampolgári (honpolgári) felfogás ezzel szemben azon viszonyokban jelenik meg, amikor az egyének azokkal kerülnek kapcsolatba, akik a politikai közösséget adják. Ehhez kapcsolódik a választójog, a személyes adatok védelméhez való jog, illetve a különböző kommunikációs jogok, legtipikusabban a szólásszabadság. Hegyi álláspontja szerint kérdéses, hogy a magyar szabályozás íve jó irányba, az önrendelkezés és a szólásszabadság felé mutat-e. Utal arra is, hogy jogok mellett kötelezettségek is hárulnak mind az államra, mind a polgárra: az államnak az a feladata, hogy semlegesen viszonyuljon a polgárokhoz, a polgároknak pedig a tolerancia erényét gyakorolva „el kell viselniük egymást”.
Utolsó felszólalóként Uitz Renáta, a CEU professzora azon meggyőződésének ad hangot, hogy bár az elméleti fejtegetések szükségesek, a gyakorlat azt mutatja, az alapjogi bíráskodás gyakorlata „köszönőviszonyban sincs” az elmélettel. Valójában nincs koherens vízió az egyes alapjogok kapcsán, külföldi jogeseteket elemezve arra a következtetésre jut, hogy az alapjogi jogérvényesítés esélye az adott esetben nagyban függ attól, mit gondol az adott témáról a társadalom többsége. Így például hiába hivatkozik arra valaki, hogy a prostitúció ugyanolyan megélhetést biztosító munka, mint bármi más, ettől – Uitz megfogalmazása szerint – még nem lesz sztár vasárnap a templomban. Az utóbbi időszakban a bíróságok inkább az értékalapú érvelést fogadják el, és nem azt, amely a cselekvési szabadságra helyezi a hangsúlyt.
Indulás előtt…
A konferencia ezzel végéhez ért. Az előadók felvillantották, hogyan viszonyul az általuk kutatott jogterület az emberi létezéshez és milyen eszközökkel él sajátos személyiségvédelme terén. Az elhangzottakban sokszor több volt a kérdés, mint az állítás, de ez nyilvánvalóan nem baj. Kicsit azért zsong a fejem, indulnék haza, amikor Sárközy visszatér. Nagy mosollyal még elmondja, hogy végighallgatta az előadásokat, minden egyes felvetést, az elhangzottak viszont csak abban tudták megerősíteni, ami egyébként is a napnál világosabb: bár a jogrendszerben pro forma a közjog áll felül, a személyiségről való jogi gondolkodás középpontja mégis csak a magánjog. És akárki akármit mond, ebben ma sem tudta őt senki megingatni. Aztán elköszön, távozik, és elviszi magával a show-t is.
A hallgatóságból érkező kérdések között így ülünk még egy darabig, majd zárásként Jakab Andrástól, az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatójától azt is megtudjuk, hogy a konferencia témaköréből kötet készül. Ennek hallatán pedig már most arra vagyunk a legkíváncsibbak, hogy Filó Mihálynak végül sikerül-e majd meggyőznie bennünket.
Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.
|
