Emberölést akart öngyilkosságnak beállítani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Öngyilkosságnak próbálta beállítani vendége halálát a Somogy megyei Iharosban elkövetett emberölés gyanúsítottja – közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfőn Kaposváron.


Szijártó István a február 4-én történt, a rendőrség által pénteken nyilvánosságra hozott ügy részleteiről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a két ötvenéves férfi együtt italozott, majd szóváltás alakult ki közöttük, ennek során a főbérlő egy késsel megszúrta vendégét, aki belehalt sérüléseibe.

[htmlbox BDT]

 

A feltételezett elkövető annak érdekében, hogy elterelje magáról a gyanút, átöltöztette áldozatát, a rendőröknek pedig azt vallotta, ismerőse öngyilkos akart lenni, erről a szándékáról beszélt is neki. A boncolás során azonban kiderült, hogy a sértett halálát okozó késszúrásból nem öngyilkosságra, sokkal inkább emberölésre lehet következtetni, és az elhunytat feltehetően fojtogatta is  gyilkosa – tette hozzá.

A rendőr alezredes elmondta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított hétszer volt bűntetve vagyon és személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt, s már húsz évet töltött büntetés-végrehajtási intézetekben, jelenleg is két eljárás folyik ellene.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.