Érdemes pereskedni a NAV-val
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyre többen pereskednek a NAV-val, és az ítéletek egyre növekvő arányában – most az esetek mintegy harmadban – az adózók javára dönt a bíróság. Másodfokon is hasonló a tendencia – derül ki az EY elemzéséből.
A könyvvizsgáló és tanácsadó cég összesítése szerint az elmúlt hat évben folyamatosan növekedett a pernyertes adózók aránya: míg 2007-ben a bíróságok a perek 78 százalékában az adóhatóságnak adtak igazat, addig 2012-ben már 71 százalékra, a 2013. első félévében pedig 66,5 százalékra csökkent a helybenhagyó döntések aránya.
Hasonló a tendencia a másodfokú adóhatóság által lefolytatott jogorvoslati eljárások esetében is. Amíg 2006-ban még az ügyek közel 80 százalékában az elsőfokú határozatot helybenhagyó másodfokú döntés született, 2007-2011 között már ez az arány átlagosan csak 70 százalék volt. Tavaly pedig az adózók számára kedvező másodfokú döntések aránya tovább javult, 66,4 százalékra csökkent.
A közleményben megjegyzik: az adatok különösen kedvezőek annak fényében, hogy 2007 óta több mint másfélszeresére emelkedett az adóügyekben hozott ítéletek száma, ezért nemcsak százalékos arányában, hanem darabszámban is javulnak a mutatók.
„Elemzésünkből egyértelműen kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben mind a másodfokú adóhatósági eljárás (fellebbezés), mind a bírósági felülvizsgálat valódi jogorvoslatot jelent az adóügyekben” – idézi a közlemény Pásztor Jánost, az EY adóperekkel foglalkozó menedzserét.
(Forrás: MTI)