Erőszakkal vette el a kerékpárt, letartóztatták


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 19 éves jakabszállási férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy kerékpárt rabolt Kecskeméten.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. július 21-én este találkozott az ügy sértettjével, akit felszólított arra, hogy adja át neki a 10.000.- forint értékű kerékpárját. Ennek a sértett nem tett eleget, ezért a gyanúsított a sértettet meglökte, aki a földre esett és a biciklit is magára rántotta. Ezt követően a gyanúsított még ököllel meg is ütötte, majd a kerékpárral eltekert. A bántalmazás következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A járásbíróság a gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása és a jelenléte biztosítása miatt rendelte el.

A bíróság döntését az ügyészség és a gyanúsított tudomásul vette, de az ülésen a védő nem vett részt, így neki még 5 munkanapja van a fellebbezés bejelentésére. Ennélfogva a végzés nem vált véglegessé.

(birosag,hu)


Kapcsolódó cikkek

2020. június 17.

Tíz év fegyházat kapott szülei kirablásáért

Tíz év fegyházra ítélték első fokon egy 47 éves Nógrád megyei férfit, aki félelemben tartotta szüleit, rablással, fenyegetéssel és bántalmazással szerezve pénzt tőlük – tájékoztatott a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője.
2020. június 9.

Hosszú fegyházbüntetésre ítélték a huszonéves rablókat

Jogerősen többéves fegyházbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a két huszonéves fiatalembert, aki 2018 novemberben kirabolt egy férfit a nyílt utcán Jászkiséren – közölte a Szolnoki Törvényszék kedden.