EU-s megállapodás – alacsonyabb a befagyasztott támogatási keret, adóminimum és ukrajnai hitel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EU soros elnökségét ellátó cseh kormány hétfőn későn este bejelentette, hogy Magyarország és az EU között megoldást találtak és jóváhagyták a magyar pénzekre vonatkozó megállapodásokat. Az értesüléseket a keddi napon a kormánytagok sorban hivatalos közleményben erősik meg.

Az EU-ban hétfő este elvi egyezségre jutottak valamennyi fontos kérdésben: jóváhagyták nemcsak az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatási csomagot és a 15 százalékos globális minimumadót, de az 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást tartalmazó magyar helyreállítási tervet és a jogállamisági eljárás lezárására vonatkozó javaslatot is. A döntéseket írásos megállapodásban fogják véglegesíteni a tagállamok.

Azt viszont egymástól független forrásokból úgy tudjuk, hogy csökkentik a korrupciós kockázatok miatt befagyasztani szánt magyar forrásokat. Az eredeti javaslatban három kohéziós alap 65%-a szerepelt, ami 55%-ra csökkent. A cseh elnökségtől kiszivárgott információlat a kormányzat tagjai folyamatosan kommentelik és hitelesítik. Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden pl így fogalmazott: “A tagállamok meghallgatták Magyarország érveit, és kedd hajnalban elfogadták a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet”. Minden jel arra utal, hogy Brüsszelben az állandó képviselők egyezségre jutottak a magyar helyreállítási tervvel kapcsolatban, így minden célunk megvalósult, amit nyáron magunk elé tűztünk: vagyis a forrásvesztés elkerülése érdekében az év végéig meg kell egyeznünk, a Tanácsnak pedig ezt jóvá kell hagyniuk. Ez megtörténik, emellett az unió hétéves költségvetését érintő partnerségi megállapodás is aláírható – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Gulyás Gergellyel közös sajtótájékoztatóján.

A dokumentumok elfogadására és írásos dokumentumok még készülnek, így a pontos részletek akkor látnak napvilágot.

Forrás: Reuters, MTI, hvg.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.