EUB: nem kötelező telefonszám az online kereskedelmi platformokhoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Amazonhoz hasonló elektronikus kereskedelmi platformok nem minden esetben kötelesek telefonszámot bocsátani egy szerződés megkötését megelőzően, azonban olyan kommunikációs csatornát igen, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni vele – közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.

Egy német fogyasztói érdekvédelmi szervezet azért indított pert, mert az Amazon EU kereskedelmi társaság, amely kizárólag internetes oldalon értékesít termékeket, a szervezet szerint nem biztosít megfelelő kapcsolatfelvételi lehetőséget, noha a német törvények kötelezik a kereskedőt, hogy minden szerződés megkötése előtt minden körülmények között adja meg telefonszámát.

A jogvitában eljáró német szövetségi legfelsőbb bíróság arra kíván választ kapni az európai bíróságtól, hogy ellentétes-e a fogyasztók jogairól szóló uniós irányelvvel egy ilyen nemzeti szabályozás. Illetve arra, hogy az Amazonhoz hasonló kereskedők alkalmazhatnak-e más kommunikációs eszközöket, például azonnali üzenetküldést vagy telefonos visszahívást biztosító rendszert.

Ítéletében a luxembourgi székhelyű uniós bíróság kimondta: az uniós irányelvvel ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás. Azt hangsúlyozta, hogy az irányelv nem kötelezi a kereskedőt hogy telefonvonalat vagy faxvonalat, illetve új e-mail-címet létesítsen azzal a céllal, hogy lehetővé tegye a fogyasztók számára, hogy vele minden körülmények között kapcsolatba lépjenek. Az irányelv csak arra kötelezi a kereskedőt, hogy bocsásson a fogyasztó rendelkezésére legalább egy, a közvetlen és hatékony kommunikációt garantáló kommunikációs eszközt.

Az uniós irányelv célja a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása, a kereskedőkkel kötött ügyleteik során a tájékoztatásuk és a biztonságuk garantálása révén – tette hozzá az uniós bíróság.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Hová lehet fordulni, ha a szolgáltató korlátozza vagy törli a közösségi profilt?

Az online platformok használatakor – ideértve a közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülnek egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk törlésével, de akár a profiljuk korlátozásával is anélkül, hogy az érintett szolgáltató a döntését indokolta volna. Augusztus óta ilyen esetben egy peren kívüli vitarendezésre létrehozott, szakmailag független testülethez, az Online Platform Vitarendező Tanácshoz (OPVT) lehet fordulni.

2024. október 15.

„Halaszthatatlan a bírák és az igazságügyi alkalmazottak bérének rendezése!”

A címben szereplő állásfoglalásukat alátámasztó adatokat és tényeket mutattak be a Fővárosi Törvényszék vezetői azon a háttérbeszélgetésen, amelyet 2024. október 14-én tartottak Budapesten. A rendezvényen a bíróságok működését napjainkban leginkább érintő kérdésekről beszéltek a megszólalók: röviden ismertették az ítélkező tevékenységet alapvetően befolyásoló jogszabályváltozásokat, majd szó esett az igazságügyi alkalmazottak nagyarányú elvándorlásának okairól és következményeiről.