Fegyházbüntetést kapott két fóti kannabisztermesztő
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem jogerősen több év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék két fóti kannabisztermesztőt – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Egyiküket négy, másikukat négy és fél év szabadságvesztésre ítélték jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt – írták a közleményben.
A két barát 2016 szeptemberétől 2017 februárjáig közösen termesztette és tárolta a kannabisznövényt. A belőle nyert drogot eladták, a bevételen egyenlő arányban osztoztak. A másodrendű vádlott maga is fogyasztott a kábítószerből.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott esetében a büntetés súlyosításáért fellebbezett. Mindkét férfi védője téves tényállás és minősítés miatt, valamint a büntetés enyhítéséért fellebbezett, a másodrendű vádlotté pedig az ítélet hatályon kívül helyezését is kérte.
(MTI)